Musorujsag
Élő Eredmények

Kapás volt a legjobb magyar az ISL nyolcadik összecsapásán

Kapás volt a legjobb magyar az ISL nyolcadik összecsapásán

mti
Kapás Boglárka az ötödik helyen csapott célba 200 méter pillangón a Duna Arénában zajló Nemzetközi Úszóliga (ISL) nyolcadik összecsapásán.

A péntek délutáni programban ismét a Cali Condors, a Tokyo Frog Kings, a London Roar és a New York Breakers csapatai ugrottak medencébe. A magyarok közül utóbbi együttes színeiben Telegdy Ádám, Kapás Boglárka és Késely Ajna volt érdekelt.

Kapás 2:06.21 perc alatt ért célba 200 m pillangón, majd a program folyamán még 400 m vegyesen is indult, ahol 4:39.04 perccel hetedik lett. Telegdy 100 m háton szintén hetedik lett, 51.78 másodperces eredménnyel, míg Késely 1:57.96 perccel végzett nyolcadikként 200 m gyorson.

Az ISL-sorozatban egy fordulóban egyszerre négy csapat küzd egymással. A lebonyolítás szerint minden csapatban 12-12 férfi és női úszó vehet részt egy viadalon, de két-két további versenyző is bevethető váltókban. Egy számban klubonként két úszó versenyez, a helyezések alapján pontokat kapnak a csapatok, így alakul ki a végső sorrend.

Az egyéni számokban 9, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1 pontot lehet szerezni alapvetően – ugyanakkor ha valaki bizonyos előnnyel nyer, akkor pontokat rabolhat a többiektől -, míg a váltók dupla szorzóval járnak. Az úgynevezett csillagszóró futamban pedig – amelyben az 50 méter gyorsot egymás után háromszor kell leúszniuk a versenyzőknek, de mindegyik végén feleződik a mezőny – akár triplázni is lehet.

A sorozat második szezonja a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött, tíz csapat részvételével zajlik a Duna Arénában. A Magyarországra érkező sportolóknak az amerikai sportligákhoz (NHL, NBA) hasonlóan „buborékban” kell élniük. Tíz fordulót rendeznek az alapszakaszban, ezt követően kerül sor az elődöntőre és a döntőre.

Borítókép: Budapest, 2019. október 5. Kapás Boglárka a női 400 méteres vegyesúszás döntője után a budapesti úszó világkupán a Duna Arénában 2019. október 5-én. MTI/Kovács Tamás

További tartalmak