Musorujsag
Élő Eredmények

Újra kivizsgáltatja magát Milák Kristóf, Kós Hubert nyerte a 200 vegyest

Újra kivizsgáltatja magát Milák Kristóf, Kós Hubert nyerte a 200 vegyest

MTI
A szerdai előfutamban úszott olimpiai A szintes idejét követően a csütörtök délelőtti fináléban is győzött 200 m vegyesen Kós Hubert az úszók kaposvári, olimpiai kvalifikációs országos bajnokságán.

Az UTE 17 éves versenyzője ezúttal valamivel gyengébb idővel diadalmaskodott, mint amit egy nappal korábban teljesített, és nem tudott összecsapni a 35 éves Cseh Lászlóval, aki visszalépett és nem fog már versenyezni a Csik Ferenc Uszodában zajló eseményen.

Még szerdán második lett 200 méter pillangón a szám világbajnoka és világcsúcstartója, Milák Kristóf, aki ezúttal 50 méteren szerezte meg az ezüstérmet:

„Igazából magam miatt indultam el ezen az országos bajnokságon, elsősorban azért, hogy felmérjem a károkat, amit a Covid-fertőzés okozott. Azon túl, hogy tényleg sok izmot veszítettem, például a karjaim még csak nem is hasonlítanak arra, ahogy tavaly néztek ki, ugyanazt érzem, amit sok más sportoló, aki átesett ezen a betegségen, hogy hosszan tartó utóhatások vannak” – idézte a Magyar Úszó Szövetség a 20 esztendős sportolót.

Milák hozzátette, ez nem ugyanaz, mint amikor „kihagysz valami miatt több hetet, és aztán edzetlennek érzed magad, mert azon lehet segíteni”.

„Ez valami más, valami nagyon furcsa fáradtság, aminek a konkrét testi okait eddig nem tudták megállapítani, úgyhogy szerintem megyek újra kivizsgálásokra. Aztán ha tényleg nem más, mint az edzetlenség, akkor talán megnyugszom, mert inkább legyen ez, minthogy próbálok pörögni ezerrel, de van valami rejtélyes betegségem. Azért a százat nagyon várom, az finom kis mulatság lesz” – fűzte hozzá.

A csütörtöki győztesek:

férfiak:
400 m gyors:
Holló Balázs (Egri Úszó Klub) 3:49.44 perc

50 m pillangó:
Szabó Szebasztián (Győri Úszó SE) 23.19 másodperc

200 m vegyes:
Kós Hubert (UTE) 1:59.01 perc

4×200 m gyorsváltó:
BVSC-Zugló (Németh Nándor, Povarnitsyn Alexandr, Csicsáky Péter, Bernek Péter) 7:35.66 perc

nők:
400 m gyors:
Késely Ajna (Kőbánya SC) 4:13.11 perc

50 m pillangó:
Ollé Mónika Beatrix (Stamina TK) 26.89 másodperc

200 m vegyes:
Sebestyén Dalma (Győri Úszó SE) 2:13.22 perc

4×200 m gyorsváltó:
Szegedi Úszó Egylet (Pádár Nikoletta, Fábián Bettina, Fábián Fanni, Vas Luca) 8:16.51 perc

További tartalmak