Musorujsag
Élő Eredmények

Pap Bianka paralimpiai ezüstérmes 200 vegyesen

m4sport.hu
A magyar versenyző remek úszással nem sokkal maradt le a világcsúccsal nyerő hollandtól.

Pap Bianka ezüstérmet nyert 200 méteres vegyesúszásban a tokiói paralimpián. Az S10-es kategória magyar indulója – akinek gyerekkori síbaleset miatt nem fejlődött ki rendesen a bal sípcsontja – délelőtti előfutamában 2:33.10 perccel második lett és a negyedik idővel jutott az esti döntőbe. Ott a 6-os pályán a pillangó után hatodik volt, háton viszont sokkal gyorsabbnak bizonyul ellenfeleinél, másodjára már elsőként fordult. Mellen visszacsúszott a harmadik helyre, majd a gyorsúszásában megint sok erő volt, ami sima második helyet ért. Győzött 2:24.85-ös világcsúccsal a holland Chantalle Zijderveld, Papp 2:26.12-vel lett második, harmadiknak pedig egy másik holland, Lisa Kruger jött be 2:27.86-tal.

Pap Bianka szerdán ezüstérmes volt 400 méter gyorson, csütörtökön pedig győzött 100 m háton. Korábban 100 méter mellen a hetedik helyen végzett, 100 méter gyorson negyedik, a sérültségi besorolás alapján 34 pontos 4×100 méteres női gyorsváltóval pedig ötödik lett. A Vasas 21 éves úszója a magyar küldöttség 15. érmét – az ötödik ezüstöt – szerezte a japán fővárosban. Öt éve egy ezüstöt és egy bronzot nyert, most pedig egy aranyat és két ezüstöt.

„Gondolkodtam, hogy jó lenne egy bronzérem is, hogy meglegyen a kollekció, de azért nem cserélném el” – mondta nevetve a vegyes zónában. A csütörtöki győzelmét követően elmondása szerint nehéz volt a hatodik számára is koncentrálni. „Nagyon sokat sírtam utána örömömben, még reggel is azzal kezdtem a napot, hogy sírtam. Kicsit pihentem még az előfutamban, délután szerettem volna kihozni magamból a maximumot, nem tudtam, mi lesz a vége, nagyon egyforma idővel érkeztünk. Nagyon jó volt a verseny, és élveztem az egész hetet.” A remek úszásával bő egy másodperccel megjavította egyéni legjobbját.

„Nem igazán érzékeltem semmit, pillangón kicsit vizet nyeltem, de magamhoz képest ez nagyon jó pillangó volt, annyira csúnyán nem hagytak ott. A hát nagyon tetszett, bár ott a fejem ki volt már kapcsolva teljesen. Mellen csak mentem és küzdöttem az életemért, gyorson pedig láttam, hogy a mellettem lévő lány fogható, és akkor tekertem, hogy beérjek” – összegezte futamát. Megjegyezte, hogy most nagy pihenésre lesz szüksége, mert végigdolgozta az elmúlt öt évet, sokszor volt úgy, hogy egyedül úszott, csak ő volt ott és az edzője, senki más.

Az S4-es kategóriában vasárnap 100 m mellen győztes Illés Fanni 100 m háton indult pénteken az S6-os kategóriában, és előfutamában 1:36.58-cal hetedik, összesítésben pedig 13 lett. Ugyanitt Száraz Evelinnel 1:41.30-cal ugyancsak hetedikként végzett délelőtt, és ideje a 14. helyre volt elég. Az úszók három arannyal és négy ezüsttel fejezték be szereplésüket a Tokiói Vizes Központban.

A pénteki versenynapon a többi magyar sportoló közül a kerékpáros Ocelka Róbert – guide-jával, Nagy Gergellyel – a nyolcadik, Wermeser Zsombor pedig a 14. helyen végzett kategóriája országúti mezőnyversenyében a tokiói paralimpián. A látássérült Ocelka (B1) két ellenfelét előzte meg a 118,8 kilométeres távon. A győzelmet a holland Vincent ter Schure harcolta ki 2:59:13 órával. A magyar bringást és tandempilótáját körhátránnyal rangsorolták.
Korábban, az Izu Velodrómban a kilencedik helyen végzett az 1000 méteres időfutamban és tizedik lett a 4000 méteres üldözéses versenyben, majd országúton a nyolcadik helyen zárt az egyéni időfutamban. A dongalábbal született Wermeser (C4-5), aki az épek mezőnyében is rendszeresen rajthoz áll, 2:34:30 óra alatt tekerte le a 92,4 kilométert. Az első helyen a francia Kevin le Cunff végzett 2:14:49 órával a 25 fős mezőnyben. A magyar kerékpáros pályán hetedik lett a 4000 méteres üldözéses versenyben és 20. az 1000 méteres állórajtos időfutamban, majd országúton hetedikként végzett az egyéni időfutamban.

További tartalmak