Musorujsag
Élő Eredmények

Jakabos Zsuzsanna ötödik 400 méter vegyesen a rövidpályás Eb-n

Jakabos Zsuzsanna ötödik 400 méter vegyesen a rövidpályás Eb-n

mti
Jakabos Zsuzsanna ötödik lett 400 méter vegyesen a kazanyi rövidpályás úszó Európa-bajnokság keddi nyitónapján.

A győriek 32 éves magyar úszója holtversenyben az első idővel jutott a fináléba, 4:34.76 perces ideje alapján pedig tartalékolt a döntőre, ugyanis a több mint négy másodperccel erősebb idei legjobbját múlt pénteken úszta az ugyancsak kazanyi világkupa-fordulóban.

Jakabos jól kezdett, a pillangó után az élen tempózott, a hátúszást követően pedig már egy másodperces előnye volt, azonban mellen hárman is megelőzték. A gyorsúszásra láthatóan elfáradt, így ötödik helyre csúszott vissza, végül 4:32.68 perccel csapott a célba.

Az aranyérem a török Viktoriya Zeynep Günesé lett, aki 4:30.45 perccel diadalmaskodott.

Jakabos a döntő után az M4 Sportnak elmondta, nem csalódott az eredmény miatt, mivel kiúszta azt, ami benne volt. „Ebben most ennyi volt. Nem vagyok friss,  augusztus vége óta folyamatosan versenyeztem. Ez nem baj, szerintem ebben a futamban én úsztam a legtöbb 400 vegyest idén is meg lehet, hogy életünkben is. Csalódott nem lehetek, mert úgy érzem, hogy kiúsztam, ami bennem volt.”

Az esti programban még két magyar volt érdekelt: Milák Kristóf két, míg Szabó Szebasztián egy számban jutott fináléba az elődöntőkből. A 200 méter pillangó olimpiai bajnoka előbb 50 méter háton 23.50 másodperccel az éppen döntőt érő nyolcadik időt érte el, míg 100 méter pillangón nagyszerű hajrával 49.71 másodperccel másodikként kvalifikálta magát a legjobb nyolc közé. Utóbbi számban járt sikerrel Szabó is, aki 49.83 másodperccel ötödikként került fináléba.

A két elődöntő között kevés idő telt el, így Miláknak az is számított, hogy előbbi távon az első, utóbbin a második futamban szerepelt. „Ez 3-4 perc plusz időt jelentett, így szerencsére volt 20 percem. „A századok és a tizedek mellém álltak 50 háton, kicsit lemaradva a többiektől, de éppen sikerült benyúlnom magam a döntőbe, ennek nagyon örülök, hiszen ott még csak próbálgatom magam. A 100 pillangó magabiztos, jóval összeszedettebb úszás volt, mint a reggeli előfutamban, összességében meg vagyok elégedve. Holnap délután ugyanez vár rám, csak már nem 15-20, hanem 40-45 perc pihenővel a kettő között” – mondta Milák az M4 Sportnak.

a keddi döntők eredményei:
női 400 m vegyes, Európa-bajnok:
Viktoriya Zeynep Günes (Törökország) 4:30.45 perc
2. Anja Crevar (Szerbia) és Sara Franceschi (Olaszország) 4:30.47
…5. JAKABOS ZSUZSANNA 4:32.68

férfi 400 m gyors, Európa-bajnok:
Luc Kroon (Hollandia) 3:38.33 perc
2. Matteo Ciampi (Olaszország) 3:38.58
3. Marco De Tullio (Olaszország) 3:38.80

férfi 4×50 m gyorsváltó, Európa-bajnok:
Hollandia 1:22.89 perc
2. Olaszország 1:22.92
3. Oroszország 1:23.35

női 4×50 m gyorsváltó, Európa-bajnok:
Oroszország 1:34.92 perc
2. Hollandia 1:35.47
3. Lengyelország 1:35.94

Borítókép: Jakabos Zsuzsanna (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

További tartalmak