Musorujsag
Élő Eredmények

Milák Kristóf második lett 200 pillangón, Szabó Eb-csúccsal döntős 50 gyorson a rövidpályás úszó Eb-n

Milák Kristóf második lett 200 pillangón, Szabó Eb-csúccsal döntős 50 gyorson a rövidpályás úszó Eb-n

m4sport.hu
Az olimpiai bajnok klasszis valamennyi fordulónál a második volt, és hiába hajrázott remekül, nem tudta befogni olasz riválisát.

Milák Kristóf ezüstérmet nyert 200 méter pillangón a kazanyi rövidpályás úszó Európa-bajnokság pénteki versenynapján. A szám nagymedencés olimpiai bajnoka már az elődöntőben jelzés értékű teljesítménnyel, a második helyezettet több mint fél másodperccel megelőzve szerezte meg a 4-es pályát.

Milák ezúttal nem kezdett akkora lendülettel, így arra lehetett számítani, hogy majd a táv második felében hagyja ott riválisait, azonban az olasz Alberto Alberto Razzetti szinte tökéletes rajtját követően – hét századdal reagált jobban a magyarnál – végig vezetve nyert.

A Honvéd kiválósága végül 1:51.11 perces idővel csapott célba, amivel közel egy másodperccel maradt el Razzettitől.

A 21 esztendős Milák a magyar küldöttség harmadik érmét szerezte, Szabó Szebasztián szerdán 100 méter pillangón, csütörtökön pedig 50 méter gyorson nyert.

Kós Hubert negyedik lett 200 méter vegyesen a pénteki versenynapon. A 18 éves magyar versenyző az elődöntőből egyéni csúccsal (1:54.47), összesítésben az ötödik idővel kvalifikált a fináléba, ahol az idejéből még bőven tudott faragni, így 1:52.87 perces junior Európa-csúccsal csapott célba, mindössze 12 századdal lemaradva az éremről.

Ugrai Panna egyéni rekordját megdöntve, 2:09.58-as idővel harmadik lett futamában 200 méter vegyes elődöntőjében, és összesítésben a hatodik legjobb idővel bejutott a szám szombati fináléjába.

A már két aranynál járó Szabó Szebasztián is döntőbe jutott a rövidpályás Eb pénteki versenynapján. Szabó – aki szerdán 100 méter pillangón, csütörtökön pedig 50 méter gyorson diadalmaskodott – ezúttal fő számában, 50 méter pillangón volt érdekelt az elődöntőben, amelyet 22.00 másodperces Európa-bajnoki csúccsal nyert, ez nem sokkal marad el saját országos rekordjától (21.86). A győriek 25 éves versenyzője a legjobb idővel várhatja a szombati finálét.

A női 1500 méteres gyorsúszásban Fábián Bettina a hetedik helyen végzett.

Eredmények:
férfi 200 m pillangó, Európa-bajnok:
Alberto Razzetti (Olaszország) 1:50.24 perc
2. MILÁK KRISTÓF 1:51.11
3. Jegor Pavlov (Oroszország) 1:51.81
férfi 200 m vegyes, Európa-bajnok:
Andreasz Vazajosz (Görögország) 1:51.70 perc
2. Thomas Ceccon (Olaszország) 1:52.49
3. Alberto Razzetti (Olaszország) 1:52.75
4. KÓS HUBERT 1:52.87 – junior Európa-csúcs

Borítókép: Milák Kristóf MTI/AP/Szergej Gric

További tartalmak