Musorujsag
Élő Eredmények
×

Sós Csaba a Milák-filmről: Tettem olyan kijelentéseket, melyeket jóslatnak ítéltek meg

Sós Csaba a Milák-filmről: Tettem olyan kijelentéseket, melyeket jóslatnak ítéltek meg

m4sport.hu | Dezső Márkó
Az M4 Sport december 6-án és 7-én mutatja be a Milák Kristóf: A jóslat című, saját gyártású dokumentumfilmjét. A stáb, Tóth Bálint szerkesztő vezetésével 2017 óta forgatott a tokiói olimpia 200 méteres pillangóúszásának győztesével. Sós Csaba, az úszóválogatott szövetségi kapitánya a film készítésének folyamatáról és inspirációjáról osztott meg részleteket az M4 Sporthíradóban.

Sós Csabát először a film címéről kérdezték.

„Tettem olyan kijelentéseket, melyeket jóslatnak – és szerencsére megvalósult jóslatnak – ítéltek meg, ezért gondolom, hogy ez volt az ihletés. Három jóslat van, a harmadikkal van vége, de nem akarom lelőni a poént. Ötvenöt éve ebben élek, tudjuk, hogy milyen időeredményekből mire számíthatunk, és amit Milák a 2017-es budapesti vb-n úszott, egy igazi áttörés volt, ott berúgta az ajtót” – mondta.

A forgatás 2017-ben kezdődött.

„Kristóf csak csinálta a dolgát, a stábnak nehezebb volt a forgatás, például a külföldi helyszíneken bejutni a medence mögé, ahol bemelegítenek. Masszőrpadok, síró és lelkendező emberek, fiatal úszók, az egy tündéri helyszín.”

Arról is beszélt, a stáb jelenléte hozott némi színt az edzésekbe.

„Öt-hat órát úsznak egy nap, valamikor 18-20-22 kilométert teljesítenek, ami 25 méteres medencében olyan 800 hosszt jelent. Minden olyan apróság, vagy pici momentum, ami ezt megtöri – akár csak az, hogy elrepül egy madár – már változatosabbá teszi a felkészülést, úgyhogy a forgatás határozottan megtörte a monotóniát.”

A kapitány Milák Kristófra már 2016-ban felfigyelt.

„Amikor 2016-ban először ifjúsági Európa-bajnok lett, 16 évesen megverte a nála idősebbeket is, és ebben az életkorban a korkülönbség még nagyon sokat számít. Aztán amikor Budapesten a 100 méteres versenyt úszta, az volt a fejemben, hogy úristen, majd átment rajtam, hogy neki 1:50 körül tudnia kell 200-on úszni. Amikor ezt kimondtam, valószínűtlennek tűnt nekem is, voltak bennem kérdőjelek, de a tapasztalat arra utalt, hogy ennek meg kell történnie.”

A 21 évesen Európa, világ- és olimpiai bajnok úszó abszolút aranyesélyesként vágott neki a tokiói olimpiának, ezt természetesen Sós Csaba is így gondolta.

„Az olimpia előtt nem lehetett mást mondani, csak hogy esélyes. A világcsúcstartartóra mit lehetne mondani? Ki az esélyes, ha nem ő?”

Az eredményekben elévülhetetlen érdemei vannak Milák korábbi edzőjének, Selmeci Attilának, akivel idén szeptemberben váltak el útjaik.

„Csak ő volt az, akivel Kristóf olimpiai bajnok tudott lenni. Attila rendkívül felkészült szakember, a sportágban rendkívüli tekintélye van, nem csak az intelligenciája, a viselkedése, és az egyénisége miatt, hanem a hatalmas tudása miatt is.”

forrás: M4 Sport
Borítókép: Sós Csaba, az úszóválogatott szövetségi kapitánya (Fotó: musz.hu)

További tartalmak