Musorujsag
Élő Eredmények

Holló Balázs döntős 400 vegyesen a rövidpályás úszó-vb-n

Holló Balázs döntős 400 vegyesen a rövidpályás úszó-vb-n

MTI | Szerző: Kun Dániel
Holló Balázs 400 méter vegyesen, valamint a 4x200 méteres női gyorsváltó is bejutott a döntőbe hétfőn az Abu-Dzabiban zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon.

A délelőtti előfutamok során a magyarok közül elsőként Jakabos Zsuzsanna ugrott medencébe 200 méter vegyesen. A 32 éves versenyző – aki eddig minden számában, 400 méter vegyesen, 200 méter pillangón és a 4×100 méteres gyorsváltó tagjaként is döntős volt – 2:09.15 perccel a 12. helyen végzett.

„Sajnos ez most nem volt elég, pedig nyomtam rendesen. Lehet, hogy túlságosan reggel volt, igaz, ez eddig nem jelentett gondot” – nyilatkozott futama után a győriek úszója.

Ezt követően Holló Balázs volt érdekelt fő számában, 400 méter vegyesen: az egriek 22 éves versenyzője a novemberi, kaposvári országos bajnokságon elért 4:05.06-os egyéni legjobbját megjavítva, 4:04.74 perccel csapott a célba, összesítésben pedig negyedikként bejutott az esti döntőbe.

„Ez volt a célom, hogy világbajnoki döntőt ússzak, mindent beleadtam. Az edzőm azt mondta, tegyem úgy oda magam, mintha ez lenne a finálé. Szerencsére sikerült, így nem leszek már boldogtalan” – fogalmazott Holló, akinek a futamából négyen is visszaléptek.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte, abból a szempontból előnyös volt így úszni, hogy mellette nem voltak hullámok, illetve az is kedvezett neki, hogy a brit Max Litchfield és Duncan Scott személyében két kiváló vegyesúszó maradt távol. Ugyanakkor a mezőny összesűrűsödése miatt mindenképpen komolyan kellett küzdeni már az előfutamban is, ezt jelzi, hogy a 200 méteren Európa-bajnok görög Andreasz Vazajosz csak a kilencedik helyen zárt.

Ahogyan arra előzetesen számítani lehetett, Szabó Szebasztián végül nem indult el 100 méter gyorson, a győriek úszója ugyanis az esti programban a magyar küldöttség első érme megszerzésének reményében, világcsúcstartóként a legjobb idővel ugrik medencébe az 50 méter pillangó fináléjában.

Magyar szempontból a délelőtti program zárásaként a 4×200 méteres gyorsváltó volt érdekelt: mivel mindössze kilenc staféta indult az előcsatározásban, a döntőbe jutás gyakorlatilag nem volt kérdéses: a Gyurinovics Fanni, Késely Ajna, Pádár Nikolett, Kapás Boglárka összeállítású kvartett végül 7:48.28 perccel negyedikként ment tovább.

Először úszott a világbajnokságon Kapás Boglárka, aki kis híján „túlpörgött”, hiszen a lehető legkisebb különbséggel, egyetlen századdal váltott. Mint elmondta, mindenképpen jó időt szeretett volna úszni, mert az előfutamot egymás között egy belső válogatónak tekintették, ugyanis Jakabos Zsuzsanna várhatóan bekerül még estére a csapatba.

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

További tartalmak