Musorujsag
Élő Eredmények

Szabó Szebasztián 6., Hosszú Katinka 7. helyét hozta a vizes-vb második napja

Szabó Szebasztián 6., Hosszú Katinka 7. helyét hozta a vizes-vb második napja

M4 Sport
A vasárnapi döntőkben érdekelt két magyar versenyző közül Szabó Szebasztián 50 pillangón a hatodik, Hosszú Katinka 200 vegyesen a hetedik helyen zárt budapesti vizes világbajnokságon.

Szabó Szebasztián az 50 méter pillangó Európa-bajnoka a szombati elődöntőben mindössze egy századdal maradt el országos csúcsától (22.91), így az ötödik idővel várta a finálét. A rajtot ugyan jól kapta el a győriek 26 éves versenyzője, azonban 23.01 másodperces idejével az érmekért folyó harcba nem tudott beleszólni. A számot az amerikai Caeleb Dressel nyerte – megszerezve ezzel pályafutása 15. világbajnoki címét – a 42 éves brazil Nicholas Santos előtt.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka a 200 méter vegyes világcsúcstartójaként és a legutóbbi négy világbajnokság győzteseként, azonban már korántsem favoritként készült a fináléra, mivel nyolcadik helyen jutott be úgy, hogy idei legjobbját három századdal múlta felül. A döntőben a 33 esztendős magyar úszó valamivel erősebben kezdett, mint egy nappal korábban, a táv felénél viszont már lassabb volt. Végül 2:11.37 perccel csapott célba, ami ugyan gyengébb, mint az elődöntős ideje, azonban egy helyet így is előre lépett összesítésben.

A számot az amerikai Alex Walsh nyerte, egy másodperccel és egy századdal elmaradva Hosszú 2015-ben felállított világcsúcsától.

vasárnapi eredmények:

férfi 100 méter mell:
világbajnok: Nicolo Martinenghi (Olaszország) 58.26 másodperc
2. Arno Kamminga (Hollandia) 58.62
3. Nic Fink (Egyesült Államok) 58.65

női, 100 méter pillangó:
világbajnok: Torri Huske (Egyesült Államok) 55.64 másodperc
2. Marie Wattel (Franciaország) 56.14
3. Csang Jü-fej (Kína) 56.41

férfi 50 méter pillangó:
világbajnok: Caeleb Dressel (Egyesült Államok) 22.57 másodperc
2. Nicholas Santos (Brazília) 22.78
3. Michael Andrew (Egyesült Államok) 22.79
…6. SZABÓ SZEBASZTIÁN 23.01

női 200 méter vegyes:
világbajnok: Alex Walsh (Egyesült Államok) 2:07.13 perc
2. Kaylee McKeown (Ausztrália) 2:08.57
3. Leah Hayes (Egyesült Államok) 2:08.91
…7. HOSSZÚ KATINKA 2:11.37

Borítókép: Hosszú Katinka (MTI/Illyés Tibor)

További tartalmak