Musorujsag
Élő Eredmények

Milák Kristóf: Jó úton haladok, erősebbek a rajtjaim de a reakcióidőm még mindig nem az igazi

Milák Kristóf: Jó úton haladok, erősebbek a rajtjaim de a reakcióidőm még mindig nem az igazi

m4sport.hu
Hiába nyert olimpiát, vb-t, és Eb-t is, tisztában van a "gyengeségével", amin folyamatosan szeretne javítani.

Nem tartott nagy ünneplést utolsó úszását követően, jövőre pedig meglepetésekkel készül Milák Kristóf kedden fejezte be a szereplését a római Európa-bajnokságon, melyen összesen három arany- és két ezüstérmet nyert.

Kedden önmaga harmadik, a magyar küldöttség negyedik aranyát nyerte az olasz fővárosban. Korábban a 4×200 méteres gyorsváltó záróembereként, illetve 100 méter pillangón diadalmaskodott, emellett pedig 100 méter gyorson, illetve a 4×100 méteres gyorsváltó tagjaként szerzett egy-egy ezüstöt. Milák sajtóbeszélgetést tartott a magyar újságírókkal, melyen elmondta, még mindig jobban örül annak, hogy az Eb-n van, mintha a Szigeten veretné hat napig.

Az Eb után néhány hét pihenője lesz, de ezalatt is „szorgalmi” munkát végez majd, ugyanis nem akarja elveszíteni a nehezen felszedett izomzatát. Ebben rengeteget segíthet neki erőnléti edzője, a kétszeres olimpiai bronzérmes kenus Zala György, akivel annyira meg van elégedve, hogy „nem adná oda senkinek”. Milák elmondta, elsősorban pihenni és kikapcsolódni akar, nem azzal foglalkozni, hogy végre vége a szezonnak.

A középtávú terveiről sejtelmesen beszélt a 22 esztendős úszó: „Van egy-két dolog készülőben, amit nem nagyon mutattam meg, de szerintem lesz csattanó a jövő év elején sorra kerülő országos bajnokságon„.

Milák Kristóf szerint jövőre is lesz csattanó (fotó: MTI/Czeglédi Zsolt).

A sajtóbeszélgetés után az M4 Sport kamerái előtt elmondta, megszokta már, hogy nem róla kérdeznek, inkább a tervek, a vetélytársak, az eredmények jelentik a fő témát. „Kérdezzék azok hogy jól vagyok e, akik közel állnak hozzám, azoktól tényleg jól esik” – mosolygott.

Hatalmas öröm volt, amikor láttam, hogy Ricsi beér a célba. Főleg azért, mert az utolsó fordulóban még az olasz mögött volt. Jobban örültem az ő sikerének, mint a sajátomnak, hiszen 1:52.01 perces idővel, a legjobbamtól 1.7-tel elmaradva próbáltam leplezni a saját hibámat azzal, hogy Ricsit most kiemeltem” – mondta azzal kapcsolatban, mit jelentett számára a rivális, egyben jó barát Márton Richárd második helye 200 méter pillangón.

Sós Csaba szövetségi kapitány is kiemelte, a rajtjai sokkal erősebbek lettek, és ezt ő is így érzi. „Egyre inkább beérek abba a korba fizikálisan, amikor jön a természetes erő, ehhez jönnek a szárazföldi edzések” – magyarázta a 200 pillangó egyeduralkodója.

A fordulói is javultak, mégsem veszi egy kalap alá a rajttal, hiszen saját bevallása szerint az csak ügyesség, amit rengeteg gyakorlással lehet javítani. „Ha minden edzés végén csinálok 3-3-rajtot és fordulót, akkor egy hét után már száznál tartok. Jó úton haladok, erősebbek a rajtjaim de a reakcióidőm még mindig nem az igazi” – mondta a „hibáiról”

A szám világcsúcstartója (1:50.34), egyben olimpiai és világbajnoka kedden 200 méter pillangón 1:52.01-es idővel sorozatban harmadszor lett a kontinens legjobbja ebben a számban.

Borítókép: Róma, 2022. augusztus 17. Milák Kristóf úszó interjút ad az M4 Sport stábjának a római vizes Európa-bajnokságon 2022. augusztus 17-én. MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Milák Kristóf: Még nem láttak mindent!
Milák Kristóf élvezte a rendkívül sűrű programot, szerinte mentorként is helytállt a római úszó Európa-bajnokságon, amelyet három arany- és két ezüstéremmel zárt.
Úszás