Szabó Szebasztián a legjobb idővel bejutott a döntőbe 50 méter pillangón a Melbourne-ben zajló rövidpályás úszó-világbajnokság keddi nyitónapján. A győriek 26 éves versenyzője, aki a brazil Nicholas Santosszal holtversenyben tartja a 21.75 másodperces világcsúcsot ebben a számban, fantasztikus rajtot követően – 0.57 századmásodperces volt a reakcióideje – a mezőnyben egyedüliként törte át a 22 mp-es határt (21.90), s idei legjobbjával utasította maga mögé a mezőnyt.
Szabó ebben a számban tavaly is az esélyesek között volt, de az Abu-Dzabiban rendezett világbajnokság előtt koronavírusos lett, így a viadalon közel sem volt százszázalékos állapotban, és negyedik lett.
Érdekesség, hogy abban a döntőben a brazil Santos – aki 42 évesen várhatóan a mostani vb-t követően fejezi be pályafutását – gyengébb eredménnyel (21.93) nyert, mint amit most Szabó az elődöntőben úszott. A finálét szerdán magyar idő szerint 11.20-kor rendezik.
Az első aranyérmet és világcsúcsot is a házigazda ausztrálok szerezték, az első keddi fináléban, női 400 méter gyorson Lani Pallister diadalmaskodott. Az első világcsúcsot a női 4×100 méteres gyorsváltók küzdelmeiben láthatta a közönség, itt a hazai staféta 3:25.43 perces teljesítménnyel alaposan megjavította a hollandok 2014-es dohai, 3:26.53-as rekordját.
A férfiaknál ugyanebben a számban szintén megdőlt a világcsúcs, az olasz váltó 3:02.75 perccel adta át a múltnak az amerikaiak 2018-ban Hangzsuban felállított 3:03.03-as rekordját. Női 200 méter vegyesen az amerikai Kate Douglass minden idők második legjobb eredményével, 2:02.12 perccel diadalmaskodott, ennél csak Hosszú Katinka 2:01.86 perces világcsúcsa a jobb.
Férfi 1500 méter gyorson a nyári budapesti nagymedencés világbajnokságon is győztes olasz Gregorio Paltrinieri nyert, 2014 után másodszor lett ő a szám legjobbja.
Eredmények:
férfiak:
200 m vegyes, világbajnok:
Matthew Sates (Dél-afrikai Köztársaság) 1:50.15 perc
2. Carson Foster (Egyesült Államok) 1:50.96
3. Finlay Knox (Kanada) 1:51.04
1500 m gyors, világbajnok:
Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 14:16.88 perc
2. Damien Joly (Franciaország) 14:19.62
3. Henrik Christiansen (Norvégia) 14:24.08
4×100 m gyorsváltó, világbajnok:
Ausztrália (Mollie O’Callaghan, Madison Wilson, Meg Harris, Emma McKeon) 3:25.43 perc – világcsúcs
2. Egyesült Államok (Torri Huske, Kate Douglass, Claire Curzan, Erika Brown) 3:26.29
3. Kanada (Renecca Smith, Taylor Ruck, Margaret Macneil, Katerine Savard) 3:28.06
nők:
400 m gyors, világbajnok:
Lani Pallister (Ausztrália) 3:55.04 perc
2. Erika Fairweather (Új-Zéland) 3:56.00
3. Leah Smith (Egyesült Államok) 3:59.78
200 m vegyes, világbajnok:
Kate Douglass (Egyesült Államok) 2:02.12 perc
2. Alex Walsh (Egyesült Államok) 2:03.37
3. Kaylee McKeown (Ausztrália) 2:03.57
4×100 m gyorsváltó, világbajnok:
Olaszország (Alessandro Miressi, Paolo Conte Bonin, Leonardo Deplano, Thomas Ceccon) 3:02.75 perc – világcsúcs
2. Ausztrália (Flynn Zareb Southam, Matthew Temple, Thomas Neill, Kyle Chalmers) 3:04.63
3. Egyesült Államok (Drew Kibler, Shaine Casas, Carson Foster, Kieran Smith) 3:05.09