A Szimcsák Mira, Fábián Bettina, Hambardzumyan Arshak, Kovács-Seres Hunor összeállítású mixváltó a magyar küldöttség negyedik aranyérmét zsebelte be a korosztályos Eb-n.
A szövetség honlapja megjegyzi, hogy Kovács-Seres szenzációsan hajrázott, és egy egészen zseniális mozdulattal csapott a célba, 0.6 másodperccel megelőzve spanyol ellenfelét.
„Miután negyedik éve nyerjük a váltót zsinórban, ezért komolyak az elvárások, van egy kis teher, hogy a győzelmet várja tőlünk mindenki. Az úszás szerintem jól ment, a végén volt egy kis verekedés, ami azért megesik a váltásoknál, de ahhoz képest nem volt annyira komoly” – nyilatkozta Szimcsák Mira.
Fábián Bettina azt emelte ki, „nagyon jó érzés így búcsúzni és nyugodt szívvel hagyja itt a korosztályos versenyeket, mert nagyon jó az utánpótlásunk, a fiatalok is remek eredményeket értek el”.
„És tényleg nagy boldogság, hogy két éremmel, két aranyéremmel fejeztem be ezt a szakaszt” – tette hozzá.
„Nekem még mindig hatszázas a pulzusom… – fogalmazott a váltó befejező embere, Kovács-Seres Hunor. – A váltó előtt csak egyben bíztam, hogy előnnyel indulhatok neki az utolsó hossznak a spanyolok előtt, mert az ő befejező emberük 14:57-et tud 1500-on, én meg 15:20-at – ehhez képest nagyjából együtt váltottunk… Úgy voltam vele, hogy megyek elöl, nem hagyom magam megelőzni, ő meg végig jött a lábvizemen, és csak a legvégén akart elém vágni, én viszont akkor egy kicsit taktikáztam, oldalra szorítottam, aztán a végén jól jött ki a panel.”
Az Eb utolsó eseménye az U16-os korosztály mixváltója volt, amelyben negyedikként végzett a Pálházi Léda, Nagy Napsugár, Tóth Olivér, Kárpáti Máté összeállítású egység.
A magyar delegációnak hét dobogós helyezése – két arannyal, három ezüsttel és két bronzzal – már volt, 2019-ben Racicében, és négy elsősége is (2021-ben, Párizsban), de hét érem, közte négy arany most először.