Musorujsag
Élő Eredmények

Edzője szerint Milák Kristóf a budapesti világkupán még nem lesz a régi

Edzője szerint Milák Kristóf a budapesti világkupán még nem lesz a régi

m4sport.hu
Felmérő tesztversenyként tekint a budapesti világkupára Milák Kristóf, aki az október 20. és 22. között sorra kerülő hazai versenyen tér vissza, de edzője szerint még „nem lesz egészen a régi”.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó úszó június közepén jelentette be, hogy nem indul a fukuokai világbajnokságon. Akkor azt mondta, sem fizikálisan, sem mentálisan nincs olyan állapotban, hogy ott legyen a világ legjobbjai között, feltöltődésre volt szüksége, ezért a felkészülésben is szünetet tartott, szeptember 4-én tért vissza az edzésre, versenyen pedig a budapesti világkupán fog újra indulni.

Edzője az M1-nek elmondta, még nagyon az elején tartanak a felkészülésnek, egyelőre az állóképesség és az erő visszaszerzése van folyamatban. „Az úszók általában három-négy hetet szoktak kihagyni egy világverseny után, ezt követően kezdik újra a felkészülést, ő gyakorlatilag három hónapja nem végzett magas szintű munkát, ebbe kell visszarázódni, úgyhogy egy picit ez lassabban megy. Ehhez a sportághoz erő, állóképesség és gyorsaság kell, ezek közül még egyiknek sem vagyunk a birtokában, ezeknek a megszerzése van folyamatban, úgyhogy azt gondolom, hogy a budapesti világkupán még nem lesz egészen a régi Milák Kristóf – fogalmazott Virth Balázs.

Hozzátette, a tervek szerint a 23 éves úszó 200 méter pillangón nem fog indulni, 50 és 100 méter pillangón, valamint 50, 100 és 200 méter gyorson ugyanakkor igen. A budapesti világkupára felmérő tesztversenyként fognak tekinteni Milák Kristóf esetében, hiszen „az 50-hez nem árt, ha erős és gyors vagy, ez még nem áll készen, a 100-hoz és 200-hoz pedig nem árt, ha állóképes vagy, még ez sem áll készen”.

Kapcsolódó tartalom

Virth Balázs hozzátette, a februári világbajnokságra is a felkészülés részeként fognak tekinteni. „Addigra már utol kell érnie magát, de semmiképpen nem úgy fog odaállni, ahogyan mondjuk egy olimpián, tehát csúcsformában, hanem a felkészülés része lesz mind a világbajnokság, mind az Európa-bajnokság, ha megrendezik.”

A tréner csoportjában készülő Kapás Boglárka ugyanakkor mindegyik világkupán, azaz a budapesti előtt a berlini és az athéni versenyen is el fog indulni. A világ- és Európa-bajnok úszó rövidtávú célja az olimpiai A szint, a párizsi játékokon pedig döntőbe szeretne jutni.

Borítókép: Virth Balázs edző és Milák Kristóf. MTI/Kovács Anikó

További tartalmak