Musorujsag
Élő Eredmények

Kapás Boglárka: Pályafutásom lezárásaként tekintek a párizsi olimpiára

Kapás Boglárka: Pályafutásom lezárásaként tekintek a párizsi olimpiára

m4sport.hz
Kapás Boglárka felüdülten nyilatkozott az M1-nek: olimpiai bronzérmes, világbajnok és hétszeres Európa-bajnok, rövid pályás Európa-bajnok, kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok úszónk a rosszul sikerült tokiói olimpia után ismét motivált, s csak egy cél lebeg a szeme előtt, a párizsi ötkarikás játékok. Virth Balázs, az úszó edzője is megjegyezte, ismét a „régi Bogit” látja a vízben.

 

„Sokkal jobban vagyok, mint szeptember elején. Azóta négy versenyen is voltam, mindegyik növelte az önbizalmam, úgy érzem, ismét mintha rátaláltam volna – főleg mentálisan – egy olyan útra, mint amin voltam a tokiói olimpia előtt – árulta el Kapás Boglárka. – Merthogy azóta érzem magam egy mély gödörben. Pozitív vagyok, az edzések is egyre jobban mennek, kezdek újra önmagam lenni. Azt érzem, egyértelműen el tudok menni Párizsig. És a 2024-es olimpia hajt. Ez a motiváció az elmúlt hetekben visszakerült a fókuszba, csak ezt látom magam előtt, ezzel kelek és fekszem. Úgy érzem, újra úszó vagyok elsősorban. Az olimpiai utánig viszont nem igazán látok, nekem most ez az, amit pályafutásom lezárásaként tekintek, utána talán még egy évet ott leszek az uszodában, de már csak levezető jelleggel.”

Kapás a december 13. és 16. között Győrben sorra kerülő viadalon szeretné teljesíteni az olimpiai szintidőt fő számában, 200 méter pillangón, illetve 400 méter vegyesen is célba veszi az ötkarikás szereplést.

„Szerintem a környezetemnek köszönhetem ezt, a körülöttem lévők annyira jó légkört teremtenek nap mint nap, hogy sokkal szívesebben is járok le edzésekre. És azt hiszem, van még bennem pont annyi motiváció is, amennyi az olimpiáig kell. Sok mindenben kell fejlődnöm, például a fordulóimban, illetve vegyesen is próbálkozom, azon háton és mellen is lehet hova javulni. Jó volt ez a vk-sorozat, az idők is egész jók voltak, ezekből a versenyekből jobb állapotban jöttem ki, mintha simán csak edzettem volna.”

A 30 éves úszó elárulta, még nem tudja, ott lesz-e a világbajnokságon.

„Ezt még nem döntöttük el, de nem hiszem, hogy megyek a vb-re, ahhoz szerintem kellene egyébként is az olimpiai A-szint, úgy tudom, az az egyik kritérium.”

Virth Balázs boldogan konstatálta: ismét a régi Kapást látja a vízben.

„Az idei évben a régi Bogit látom a vízben, ő vele a legkönnyebb ilyen szempontból bánni, teljesen elégedett vagyok az idei teljesítményével eddig. Idén a főverseny a decemberi lesz, az olimpiai A-szint megúszását tűztük ki célul, aztán a vb- és az Eb-részvétel már attól függ majd, sikerül-e teljesíteni ezt a szintet.”

A tréner megjegyezte: a 400 vegyes is bekerült Kapás menetrendjébe.

„A reális, amit együtt kitűztünk az olimpiára, az a döntőbe jutás, azt gondolom, ha a legjobb idejét meg tudja közelíteni, akkor erre valós esélye is lehet. Tervezzük 400 vegyesen is a szintidő megúszását, eddig erre nem készültünk, most vettük bele a számításokba, de igen, ezt tervezzük.”

Virth megjegyezte, Kapással az elmúlt időszakban változtattak az edzéseken, ezáltal jobban is működnek a felkészülések.

„Az olimpia után nehéz időszakon ment keresztül, mindkettőnk elvárása volt, hogy az olimpiár nyerjen egy érmet – ezt mindkettőnk részéről picit nehezen viseltük, hogy nem sikerült. Aztán utána a vb-re jól sikerült a felkészülés, de a verseny nem igazán. Ezután én is próbáltam picit változtatni az edzéseken, figyelve arra, hogy ő is idősödik picit, másképp regenerálódik, erre mindketten próbáltunk tekinteni. Azt gondolom, picit jobban is működik most. A 400 vegyes annak szól, hogy változatosabb legyen a felkészülés, annak az egyhangúságát próbáltam megtörni, de aztán láttuk, hogy egyre jobban megy neki, megközelíti a saját legjobbját, ami gyakorlatilag olimpiai szintidő. Reálisnak látom, hogy ezt el is tudja érni.”

 

Borítókép: Kaposvár, 2022. november 17. Kapás Boglárka és edzõje, Virth Balázs a 200 méteres pillangóúszás döntõje után a 18. rövidpályás úszó országos bajnokságon Kaposváron 2022. november 17-én. MTI/Kovács Anikó

További tartalmak