Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A Honvéd klubelnöke optimista: „Milák Kristóf úgy látja, még mindig nincs késő”

A Honvéd klubelnöke optimista: „Milák Kristóf úgy látja, még mindig nincs késő”

m4sport.hu
Gergely István, a Budapesti Honvéd ügyvezető elnöke továbbra is optimista az olimpiai, háromszoros világ-, hatszoros Európa- és háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok Milák Kristóf párizsi részvételét illetően.

 

„Igazából semmi újról nem tudok beszámolni, időnként szoktunk találkozni, jó őt látni. Annyit elmondhatok, hogy komoly uszodai tréningjei nincsenek, de a konditerembe lejár az erőnléti edzőjével, Zala Gyurival – árulta el a sportal.hu-nak Gergely István. – Gyógytornára is jár, meg rehabilitációs gyakorlatokra, szóval amit a »szárazföldön« meg kell tennie, azt megteszi.”

A Budapesti Honvéd klubelnöke annak ellenére is optimista, hogy Milák Kristóf a medencébe egyelőre nem tért vissza.

„Ez tény, de Kristóf úgy látja, még mindig nincs késő, megfelelő formába kerülhet a párizsi versenyekre. És mivel bízom benne, én is így látom.”

Gergely hozzátette: nem neki kell eldönteni, meddig tartható a jelenlegi helyzet.

„Szakmailag ezt nem nekem kell eldöntenem, hanem a vele dolgozó edzőknek. Itt a Honvédban pedig egy szűk testület feladata arról határozni, meddig mehetünk el ebben az ügyben. Egy biztos, egyelőre teljes a bizalmunk, nem hátrálunk ki mögüle. Egyrészt Kristóf nem tűnt el, tudjuk hol van, mit csinál, tehát a klub ilyen szempontból nincs bizonytalanságban tartva. Másfelől tisztázzuk, hogy egy sportolói szerződés nem olyan, mint mondjuk egy hivatalnok munkaszerződése, sokkal több minden »belefér«. Azt meg, hogy megdolgozik-e a fizetéséért, nem mások hivatottak eldönteni! Azt meg ne felejtse el senki: mégis csak egy olimpiai, világ és Európa-bajnok, világcsúcstartó sportemberről beszélünk!”

A sportvezető elmondta továbbá, ő nem kényszeríti Milákot semmire, de bízik a klasszisban, aki szerinte fel akar és fel is tud majd készülni úgy a párizsi olimpiára, hogy a hírnevéhez méltóan szerepeljen.

A 200 méter pillangón a 2021-es tokiói olimpián aranyérmes Milák június közepén jelentette be, hogy nem indul a júliusi fukuokai világbajnokságon. Akkor azt mondta, fizikálisan és mentálisan sincs olyan állapotban, hogy ott legyen a világ legjobbjai között.

Az edzéseket szeptember elején kezdte újra. Sokáig úgy volt, a Duna Arénában sorra kerülő világkupa-versenyen tér vissza, mégis úgy döntött, nem ugrik medencébe, amit a sportvezetők nehezen viseltek, a szavaik viszont megosztották az úszó és sporttársadalmat. Sós Csaba ezt követően arról beszélt, miszerint Milák nem készül kellő intenzitással, s nem látja benne azt a tüzet, amire szükség lenne.

Virth Balázs, a klasszis edzője ezt később tulajdonképpen megerősítette, s megjegyezte, mindenki azon dolgozik, hogy motivációt találjon a sportolónak.

 

Borítókép: Milák Kristóf (fotó: MTI/Kovács Tamás)

További tartalmak