Musorujsag
Élő Eredmények

Három magyar továbbjutó a vizes vb-n, Szabó Szebasztián váratlanul rosszat úszott 50 méter gyorson

Három magyar továbbjutó a vizes vb-n, Szabó Szebasztián váratlanul rosszat úszott 50 méter gyorson

m4sport.hu/MTI
Késely Ajna a hatodik legjobb idővel döntőbe jutott 800 méter gyorson, míg Szabó-Feltóthy Eszter a negyedik, Molnár Dóra a hatodik idővel került elődöntőbe 200 méter háton a dohai világbajnokságon, Szabó Szebasztián ugyanakkor nem jutott tovább az 50 méter gyors előfutamából, csak a 30. időt úszta.

A magyarok közül elsőként női 200 méter háton Molnár Dóra, majd Szabó-Feltóthy Eszter ugrott medencébe. Előbbi 2:11.35 perccel megnyerte futamát és a hatodik, utóbbi pedig 2:10.95-tel a negyedik idővel jutott az elődöntőbe.

Molnár Dóra az M4 Sportnak elmondta, örül az időeredményének, mert az olimpiai A szinthez és az egyéni csúcsához is közel van, a célja pedig az, hogy bejusson a fináléba.

„Jó volt bemelegítésnek, hogy úsztam a gyorsváltóban, bízom benne, hogy gyorsabb leszek a középdöntőben. Ez a februári világbajnokság elég korai, de eddig sikerült mindegyik úszásommal megközelíteni a legjobbamat, ezt szeretném megvalósítani a középdöntőben is” – nyilatkozott az MTI-nek a 17 éves Molnár, aki a 2022-es budapesti világbajnokságon „robbant be” azzal, hogy a hetedik helyen végzett.

Szabó-Feltóthy Eszter az M4 Sportnak azt mondta, erőteljesnek érezte az úszását és a tempója is megfelelő volt. Reméli, hogy nem vett ki sokat belőle az előfutam, mert „illene” döntőbe jutnia, bár hozzátette, hogy a csúcsformája nem mostanra van kiélezve, hanem az olimpiára.

Szabó-Feltóthy az MTI-nek azt mondta, úgy érzi, maradt még benne a középdöntőre is.

Férfi 50 méter gyorson Szabó Szebasztián – aki 2022-ben hazai környezetben negyedik volt a sprintszámban – 22.32 másodperccel meglepetésre csak a 30. lett.

Szabó Szebasztián az M4 Sportnak azt mondta, nem tudja, mitől sikerült ilyen rosszul az előfutam, de nem először történt vele ilyen. „Annyit tudok, hogy csak haza akarok menni most, folytatni az edzést és várom a következő nagy versenyt. Jobbat akartam jönni, de a testem nem áll készen. Hogy miért, azt nem tudom, majd összeülünk az edzővel és kijavítjuk. Volt már többször ilyen, hogy nem ment jól, aztán a következő versenyen igen. Csalódott vagyok, de most ennyi volt bennem, hogy miért, azt nem tudom.”

„Abból a szempontból nem történt semmi rossz, hogy technikailag minden rendben volt. Hogy miért volt ilyen lassú az úszásom, azt viszont nem tudom. Arra nyilván nem számítottam, hogy februárban itt fogok egyéni csúcsot elérni, de nem tudom, miért vagyok ennyire lassú. Most szeretnék hazamenni és azonnal folytatni az edzéseket, mert ennél csak jobb lehet” – ismételte meg a 27 éves sprinter  az MTI-nek nyilatkozva.

A péntek délelőtti előfutamok során az is kiderült, hogy a magyar férfi 4×200 méteres gyorsváltó lemarad az olimpiáról. Az ötkarikás játékokra a Fukuokában rendezett tavalyi világbajnokság első három helyezettje kijutott, a fennmaradó 13 helyet az ottani, illetve a jelenleg zajló dohai vb időeredményei alapján lehetett megszerezni. A magyarok Fukuokában a 15. helyen végeztek, Dohában nem álltak rajthoz, azonban az első futamban a litvánok, a másodikban pedig a görögök is megelőzték őket az ötkarikás rangsorban. A 2022-es hazai rendezésű vb-n a Márton Richárd, Németh Nándor, Holló Balázs, Milák Kristóf összeállítású négyes – amely 2017-ben Indianapolisban junior világbajnok volt – még ötödikként zárt, azonban az olimpiai bajnok Milák kiválásával jelentősen meggyengült a staféta.

A délelőtti program zárásaként Késely Ajna döntőbe jutott 800 méter gyorson, 8:32.88 perces ideje a hatodik legjobb volt a mezőnyben.

Késely Ajna az M4 Sportnak elmondta, szomorú egy kicsit, amiért a vége nem sikerült tökéletesre, amiatt viszont büszke magára, hogy sikerült összeszednie magát azután, hogy reggel arra ébredt, hogy „szét akar robbanni” a feje.

„Nagyon örülök neki, hogy ilyen magabiztosan ment az úszás, főleg, mert egészségileg nem vagyok tejesen rendben. Boldog vagyok, hogy 2019 után újra vb-döntőben úszhatok” – fogalmazott az MTI-nek nyilatkozva.

A péntek délutáni program 17 órától:
női 100 m gyors DÖNTŐ
férfi 100 m pillangó elődöntő
női 200 m hát elődöntő (Szabó-Feltóthy Eszter, Molnár Dóra)
férfi 50 m gyors elődöntő
női 200 m mell DÖNTŐ
férfi 200 m hát DÖNTŐ (Telegdy Ádám)
férfi 200 m mell DÖNTŐ
női 50 pillangó elődöntő
férfi 4×200 m gyorsváltó DÖNTŐ

Borítókép: Szabó-Feltóthy Eszter (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

További tartalmak