Kós Hubert (fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)„Olimpiai bajnok akarok lenni. Nem tudom, hogy ez mikor fog megtörténni, de ez egy nagyon nagy célom” – szögezte le a 21 éves Kós Hubert az m4sport.hu-nak.
„Már a tavalyi világbajnokságon is Párizs járt a fejemben: hogyan kell beosztani az időmet, az úszásaimat, az evést, az alvást. Úgy akartam mindent csinálni, ahogyan Párizsban is fogom. Úgy fekszek le aludni és úgy kelek fel reggel, hogy Párizs és olimpia. Nagyon várom, hogy eljöjjön az a nap, amikor felállhatok a rajtkőre” – fejezte ki izgatottságát bő négy hónappal az ötkarikás játékok kezdete előtt.
MTI/Koszticsák SzilárdÉrtelemszerűen, a világbajnoki aranyból sok önbizalmat merít, de az elmúlt 14 hónapban rengeteget fejlődött a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps egykori edzője, Bob Bowman kezei alatt az Arizonai Egyetemen.
Egy hete bejárta a magyar sajtót a történet: a nyugati parti egyetemek Pac-12 elnevezésű bajnokságán Kós Hubertet edzője az előfutamok után majdnem hazazavarta, majd az egyetemi rekorddal megnyert 200 hát döntője után, miközben mindenki gratulált, Bowman csak ennyit kérdezett: „miért aludtad át az első százat?”
Kapcsolódó tartalom
„Amikor az Egyesült Államokban érkeztem, csak a sztorikat hallottam róla, milyen kemények az edzések. Sokat tud üvöltözni a parton, de ez nem azért van, mert mérges vagy mert üvöltözni van kedve, csak tol minket előre, nagy energiával motivál az edzéseken.”
„Mindig tudja, mit mondjon a legfontosabb pillanatokban, a legfontosabb pillanatokban szólal meg, és hajt minket. A párizsi lesz a hetedik olimpiája és mögötte van harminc olimpiai aranyérem, nagyon tudja, hogyan kell felkészíteni egy a versenyzőt és hogyan kell vele bánni.”
Mi a legfontosabb, amit egy ekkora szaktekintély, egy igazi mester adni, tanítani tud a győzelem felé vezető úton?
„Az úszás mentális részét sokkal jobban tudom kezelni” – emelte ki Kós.
„Amikor Magyarországon úsztam, nem mondom, hogy féltem, de kicsit túlgondoltam és túlizgultam a versenyeket. Nem hittem magamról, hogy képes lehetek nagyobb dolgokra, mint például a világbajnoki aranyérem.”
„A fukuokai vb-n a többi magyar úszó is mondta, látják rajtam, hogy több lett az önbizalmam és úgy álltam oda, hogy nem félek. Tényleg csak a saját dolgommal foglalkoztam. Lesz, ami lesz. Ezt szokta mondani Bob is, hogy „do your work” [tedd a dolgod] és a többi az jönni fog.”
A mentális része mellett miben lépett még előre?
„Az úszásom is fejlődött és sokkal erősebb lettem fizikailag, még a fukuokai vb-hez képest is nagyon-nagyon sokat erősödtem.”
„Otthon nehezebb volt összeilleszteni az úszást a tornával, itt úgy van beosztva az edzésprogram, hogy a szárazföldi edzés után megkapjuk azt a pihenőt, ami kell a testünknek, hogy be tudjon épülni az a munka, amit ott elvégzünk. Ez is nagyon nagy része.”
„Amíg otthon az állóképességen volt, itt a gyorsaságon van a fókusz, és tényleg azt érzem, hogy sokkal gyorsabb lettem és azzal, hogy erősebb lettem, ezt a sebességet még el is bírom.”
Megküzdeni a nyomással
„Nyilván hallom, amit mások mondanak, de nem foglalkozok azzal az elvárással, amit mások tesznek rám. Arra fókuszálok, amit én akarok elérni és arra a munkára, amit el akarok végezni” – reagált arra, hogy sokan már szinte elvárják főleg az olimpiai aranyat Párizsban.
„A fukuokai vb-re is úgy mentem, hogy a saját céljaimat akartam elérni, nem is nagyon tudott róla senki, csak utólag mondtam el. Ezen az úton szeretném felvezetni a párizsi olimpiát is. Én tudni fogom fejben, hogy mit akarok véghezvinni, amit a többiek mondanak, az mindegy.”
„Az is része ennek, hogy azért messze vagyok az elvárásoktól, így könnyebb kizárni. Arra figyelek, amit a Bob mond, és az az, hogy ha elvégezzük a munkát, megcsináljuk, amit edzésen kell, akkor az eredmény jönni fog.”
Kós Hubert elmondta, még nem teljesen letisztult az olimpiai programja, de abban szinte biztos, hogy 100 háton és 200 háton rajthoz áll majd Párizsban:
„200 háton nagyon kevés esélyt látok, hogy ne legyek benne a csapatban, a 100 hátat is nagyon szeretném úszni, azon a távon is kétszer országos csúcsot döntöttem a világbajnokságon, így remélem, abban is ott leszek.”
Hogy például 200 vegyesen is látjuk-e, az a következő hónapokban dől el: március végén egyetemi bajnokságot rendeznek, ami után két héttel még lesz egy hosszúpályás verseny, pont egy időben a hazai országos bajnoksággal.













