Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Kapás Boglárka: Jól sikerült az edzőtábor, izgatottan várom, mire leszek képes az ob-n

Kapás Boglárka: Jól sikerült az edzőtábor, izgatottan várom, mire leszek képes az ob-n

m4sport.hu
Olimpiai bronzérmes, világbajnok, hétszeres Európa-bajnok és rövid pályás Európa-bajnok úszónk, Telegdy-Kapás Boglárka az M1-nek elárulta, nagyon jól sikerült a felkészülése, s izgatottan várja a kedden rajtoló országos bajnokságot. Férje, Telegdy Ádám is hasonlóan vélekedik: a 28 éves hátúszó úgy érzi, minden körülmény adott, hogy a lehető legjobb eredményt érje el.

 

Telegdy Ádám a döntőt célozta meg a nyári olimpián.

„Jobb időt kell úsznom, mint a második idő – ami fontos, hogy június végéig egyébként nyitott a verseny, mert hiába van valakinek A-szintje, még megelőzheti más. Nekem ez most egy ilyen helyzet: mindegy, mit úszom az ob-n, júniusig akkor is maximális felkészülés kell. Ez nem feltétlenül ideális, de mutatja, hogy a magyar úszásban itt tartunk: nem arról van szó, kijutunk-e vagy sem, hanem arról, hányan. Jó formában vagyok, a vb és az edzőtábor is jól sikerült, minden körülmény összeállt, hogy jó eredményt érjek el. Párizsban szeretném mégegyszer átélni a döntő élményét, a bejutás lenne célom.”

A 30 éves Telegdy-Kapás Boglárka már korábban elárulta: az ötkarikás játékok után minden bizonnyal visszavonul, az országos bajnokságon pedig nem is lehet más a célja, minthogy megússza az időt, ami által eljuthat Párizsba.

„Az ob alatt ismét lehetőségem lesz megúszni az olimpiai A-szintet. Februárban öt századdal maradtam el ettől az időtől, remélem, most a szerencse is mellettem lesz és meglesz a szükséges eredmény, hogy elmondhassam, ott lehetek Párizsban. Jól ment a felkészülés, pár napja jöttünk haza a második edzőtáborból, amiről elmondhatom, elég jól sikerült. Úgyhogy izgatottan várom, mire leszek képes az országos bajnokságon. Első körben a cél az olimpiai szint, ha ez sikerül és kijutottam, ott szeretnék közel jutni hozzá, vagy megúszni a legjobbamat. Ami a helyezést illeti, egy döntővel nagyon boldog lennék.”

Az országos bajnokságon hosszas kihagyás után visszatér az olimpiai bajnok Milák Kristóf, de rajthoz áll a 34 esztendős Hosszú Katinka is, aki az utolsó olimpiáját célozza meg.

Az április 9. és 12. közt sorra kerülő úszó ob-t a közmédia csatornáin közvetítjük élőben.

 

Borítókép: Doha, 2024. február 18. Kapás Boglárka a nõi 400 méteres vegyesúszás elõfutama után a dohai vizes világbajnokságon 2024. február 18-án. MTI/Kovács Tamás

További tartalmak