Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Milák Kristóf fölényesen nyert, 200 méter pillangón is országos bajnok

Milák Kristóf fölényesen nyert, 200 méter pillangón is országos bajnok

m4sport.hu
Az olimpiai bajnok Milák Kristóf 200 méter pillangón sem talált legyőzőre szerdán, a Duna Arénában zajló országos bajnokság második napján.

A szám olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, világcsúcstartója délelőtt egy másodperccel jobbat úszott (1:55.43), mint egy évvel ezelőtt ilyenkor ugyancsak az előfutamban Kaposváron, ahol ezt megelőzően legutóbb versenyzett.

Ez alapján arra lehetett következtetni, hogy a 24 éves klasszis akár megismételheti egy évvel ezelőtti döntős eredményét (1:52.58). Ettől végül most messze volt – 1:54.90 perccel csapott célba –, de így is magabiztosan győzött.

Klubtársa, Márton Richárd tudta – a táv háromnegyedéig – tartani vele a lépést, ő 1:56.32-vel zárt. Milák a szerdai versenynapon még az 50 méter gyors döntőjében is érdekelt lesz.

Milák rövidesen az 50 gyors döntőjében is diadalmaskodott, méghozzá 0:21.9-es egyéni csúccsal, ami egyben olimpiai szintidőt is ért.

Egyéni felkészüléssel érkező Milák a keddi 100 gyorssal már három számban nyert a idei ob-n.

 

Borítókép: Budapest, 2024. április 9. A gyõztes Milák Kristóf a férfi 100 méteres gyorsúszás döntõje után az úszó országos bajnokságon a Duna Arénában 2024. április 9-én. MTI/Kovács Tamás

További tartalmak