Musorujsag
Élő Eredmények

A 15 évesen olimpiai szintet úszó Jackl Vivien könnyekig hatódva adott interjút

A 15 évesen olimpiai szintet úszó Jackl Vivien könnyekig hatódva adott interjút

m4sport.hu
A mindössze 15 éves Jackl Vivien meglepetésre olimpiai szintet érő idővel nyert 400 méter vegyesen a Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság csütörtöki döntőjében. A futamot követően könnyekig hatódva értékelt az M4 Sportnak.

Tóth Bálintnak nyilatkozva elmondta, azzal a céllal ugrott medencébe, hogy mindent kiadjon magából és megússza az olimpiai szintet, viszont arra egyáltalán nem gondolt, hogy ezt ilyen magabiztosan teszi majd meg.

A tatabányaiak fiatal versenyzője egyéni csúcsát (4:40.66 perc) majd hat másodperccel megjavítva 4:34.96 perces idővel csapott célba, így könnyedén teljesítette a párizsi kritériumot (4:38.53).

Hozzátette, a verseny után Kapás és Hosszú is gratulált neki, akik már a vetélytársat is látják benne. Jackl megjegyezte, egyelőre nem gondol az olimpiára, serdülő korú még, akinek idén az ifjúsági Európa-bajnokság lett volna a főversenye.

Jackl ebben a számban az első magyar úszó, aki biztosította helyét a párizsi olimpián, a másodikként végző Kapás Boglárka nem sokkal maradt le ettől (4:38.92), a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka az ötödik lett a fináléban (4:47.62).

További tartalmak