Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Késely Ajna Európa-bajnok 800 gyorson

Késely Ajna Európa-bajnok 800 gyorson

m4sport.hu/MTI
A magyar úszók egy arany és egy ezüstérem mellett három bronzérmet szereztek kedden a belgrádi úszó Európa-bajnokság második napján.

A belgrádi úszó Európa-bajnokság második versenynapján a nők 800 méteres távján Késely Ajna remekül felépített úszással, 8.29:96-os idővel elsőként csapott célba. A 22 éves magyar versenyző nagyjából a táv feléig csak utazott a mezőnnyel, utána viszont könnyedén lépett el, és 8:29.96 perccel, több mint három és fél másodperces előnnyel csapott a célba.

Késely ezzel pályafutása első Európa-bajnoki címét szerezte, egyúttal a magyar küldöttség első aranyát a szerb fővárosban. A szám másik magyar döntőse, Kapás Boglárka 8:40.33 perccel a hetedik lett.

200 méter háton Molnár Dóra 0.07 másodperccel szorult a második helyre, Szabó Feltóthy Eszter pedig a harmadik helyen ért célba. A két magyar döntős – aki a hétfői előfutamban biztosította olimpiai csapattagságát – a két legjobb idővel várta a kedd délutáni program első fináléját.

Kettejük közül a 17 éves Molnár kezdett jobban, féltávnál a harmadik volt, míg honfitársa hatodikként fordult. Molnár 150-nél már elsőnek érintette a falat, a dobogóért óriási csata zajlott, a portugál versenyzőnek viszont jobban jött ki a fal, így hét századdal megelőzte a magyart, mindeközben pedig Szabó-Feltóthy bejött a harmadik helyre.

50 méter pillangón Szabó Szebasztián nem tudott a dobogóra kerülni, az ötödik helyen ért be a roppant szoros versenyben.

Női 100 gyorson Pádár Nikolett bronzérmet nyert, Ábrahám Minna pedig nyolcadik  lett. A hétfői elődöntőből mindkét 18 éves magyar egyéni csúccsal jutott tovább, Pádár a második (54.17), Ábrahám a hetedik (54.90) idővel várta a finálét. A döntőben ugyan nem tudtak idejükön tovább javítani, de Pádár óriási csatában megszerezte első felnőtt egyéni érmét nagymedencében, míg Ábrahám nyolcadikként végzett első fináléjában.

Milák Kristóf a 100 gyors elődöntőjében futamából a második helyen ért célba, így ott lesz a szerdai fináléban, miként Németh Nándor is, aki a második futamban szintén a második helyen ért be.

Milák 48.26 másodperccel teljesítette a párizsi induláshoz szükséges kritériumot (48.34). A szám másik magyar versenyzője, a februárban, Dohában világbajnoki bronzérmes Németh Nándor – aki első magyarként állt világbajnokságon dobogón 100 méter gyorson és akinek már korábban megvolt a szitje – még ennél is jobb eredménnyel, 48.05 másodperccel végzett a második előfutamban. Csak a románok sztárja, David Popovici előzte őt meg. Övé lett összesítésben a harmadik, Miláké pedig a negyedik idő.

Komoróczy Lora az 50 pillangó elődöntőjében megjavította egyéni csúcsát, de ez is csak a nyolcadik helyre volt elég, így ő nem jutott a fináléba.

A 200 hát első elődöntőjében Kovács Benedek a második helyen jutott a döntőbe, a második futamban Telegdy Ádám jobb időt úszott magyar riválisánál, de így is csak a negyedik helyen ért célba. A Tokióban ötödik Telegdy jelenleg 28 századdal előzi meg honfitársát (1:55.57 és 1:55.85) a párizsi versenyfutásban, amelynek éllovasa, a 2023-ban Fukuokában világbajnok Kós Hubert ebben a számban nem állt rajthoz.

A 4×100 m vegyes vegyesváltó a fináléban 3:48.79-es idővel az ötödik helyen ért célba, de e verseny után a lengyel és a görög stafétát kizárták szabálytalan váltás miatt, így végül a harmadik helyen végzett a Kós Hubert, Békési Eszter, Márton Richárd, Senánszky Petra összeállítású négyes.

Eredmények:
női 800 m gyors, Európa-bajnok:
KÉSELY AJNA 8:29.96 perc
2. Fleur Lewis (Nagy-Britannia) 8:33.54
3. Deniz Ertan (Törökország) 8:34.31
…7. KAPÁS BOGLÁRKA 8:40.33

női 200 m hát, Európa-bajnok:
Camila Rebelo (Portugália) 2:08.95
2. MOLNÁR DÓRA 2:09.02
3. SZABÓ-FELTÓTHY ESZTER 2:09.21

férfi 50 m pillangó, Európa-bajnok:
Sztergiosz Marios Bilasz (Görögország) 23.15 mp
2. Simon Bucher (Ausztria) 23.19
3. Daniel Gracik (Csehország) 23.26
…5. SZABÓ SZEBASZTIÁN és Vlagyiszlav Buhov (Ukrajna) 23.32

női 100 m gyors, Európa-bajnok:
Barbora Seemanova (Csehország) 53.50 másodperc
2. Barbora Janickova (Csehország) 54.17
3. PÁDÁR NIKOLETT 54.22
…8. ÁBRAHÁM MINNA 55.11

4×100 m vegyes, vegyesváltó:
Izrael 3:45.74 perc
2. Németország 3:48.12
3. MAGYARORSZÁG (KÓS HUBERT, BÉKÉSI ESZTER, MÁRTON RICHÁRD, SENÁNSZKY PETRA) 3:48.79

Borítókép: Róma, 2022. augusztus 17. A harmadik helyezett Késely Ajna a célban a női 400 méteres gyorsúszás döntőjében a római vizes Európa-bajnokságon a Stadio Del Nuotóban 2022. augusztus 17-én. MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak