Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Újabb klasszis úszót igazolt a Fradi

Újabb klasszis úszót igazolt a Fradi

m4sport.hu
A két nyílt vízi úszó, Betlehem Dávid és Rasovszky Kristóf után Németh Nándor is a zöld-fehéreknél folytatja.

Az elmúlt héten két klasszis nyílt vízi úszónk, az olimpiai bajnok Rasovszky Kristóf és a Párizsban bronzérmet szerző Betlehem Dávid is a Ferencvárosba szerződött.

Most követte őket az olimpián az éremről mindössze egyetlen századdal lemaradó Németh Nándor, aki az elmúlt években szinte valamennyi jelentősebb világversenyen döntőt volt 100 gyorson. Az Európa-bajnok úszó a zöld-fehérek honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, maximális motivációval várja pályafutása következő szakaszát.

Németh junior pályafutásában egymást érték a sikerek. 2017-ben háromszoros Európa-bajnok lett, és Indianapolisban, a világbajnokságon is begyűjtött két elsőséget. 2017-ben a hazai rendezésű vizes világbajnokságon a 4×100 méteres gyorsváltóval máig emlékezetes, hatalmas bravúrt végrehajtva bronzérmes lett 18 évesen.

2022-ben a  római kontinensviadalon a 4×200-as gyorsváltóval lett Európa-bajnok, míg a 4×100-as váltóval ezüstérmet nyert. Két évvel később a belgrádi Eb-n újabb két ezüsttel gyarapította éremgyűjteményét ugyanebben a két váltószámban. Az idei világbajnokságon megszerezte első egyéni érmét a felnőttek között, miután Dohában harmadik helyen csapott a célba 100 méter gyorson, és ettől a nyári, párizsi olimpián is csak egy hajszál, vagyis egyetlen századmásodperc választotta el.

Borítókép: fotó: fradi.hu

További tartalmak