Egerszegi Krisztina 1988-ban, 1992-ben és 1996-ban nyert úszóként olimpiai bajnoki címeket, összesen öt arany, egy ezüst és egy bronz szerepel a mérlegében. A pályafutásának vége a számára valóban a visszavonulást jelentette, hiszen csak ritkán szólal meg. Most azonban interjút adott és beszélt arról is, hogy milyen tervekkel vágott neki a sportpályafutásának.
„Egyetlen dolgot terveztem csak előre el: mivel az anyukám tényleg nagyon jó anya, és apuval jó szüleink voltak, ezért én is gyerekeket akartam, ez mindennél fontosabb volt, minden mást felülírt. Egyébként ez a terv tulajdonképpen már az elején kisiklott, mert úgy gondoltam, 18 évesen befejezem az úszást, majd 22 évesen férjhez megyek…” – mondta a Sportálnak Egerszegi Krisztina.
A magyar úszás egyik legnagyobb alakja azt is elárulta, hogy a „kudarc”, vagyis egy világbajnoki második hely jelentett számára motivációt a folytatáshoz.
„A barcelonai olimpia után még éreztem magamban az erőt és a kedvet. Az 1994-es esztendő aztán nagyon rosszul sikerült, kedvetlen voltam az edzéseken, a versenyzés sem hiányzott, és a római világbajnokságon csak ezüstérmes lettem – mondjuk egy vb-ezüst azért nem igazán kudarc –, és akkor úgy éreztem, magamnak szeretnék bizonyítani, nem hagyhatom vesztesként abba, ezért folytattam Atlantáig.”
Egerszegi Krisztina a mai napig szoros kapcsolatot ápol egykori sportágával, jelenleg az Úszó Nemzet Program nagykövete, csakúgy mint a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás. Mint elárulta ez a feladat is fontos a számára, hiszen a pályafutása után adni is szeretne az úszásnak.
„Bennem nincs meg az a tudat, hogy ötszörös olimpiai bajnok vagyok. Elértem, amit elértem, tök jó dolog, hogy valaha valamiben a legjobb voltam a világon, de ez már múlt idő, nincs benne folyamatosan a fejemben.”