Kapás Boglárka már hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy idén visszavonul a profi úszástól, a hazai versenyektől a novemberi országos bajnokságon már elbúcsúzott, de a decemberi, budapesti rövidpályás világbajnokságon még láthatjuk úszni, ahol 400 méter gyorson, 200 méter pillangón és 400 méter vegyesen ugrik vízbe.
A Team Hungary által készített, érzelmekben gazdag portréban exkluzív módon megjelenik többek mellett Egerszegi Krisztina, Szilágyi Áron, Jackl Vivien, Olasz Anna, Virth Balázs edző, továbbá férje, a szintén úszó Telegdy Ádám és édesanyja, Pány Gabriella, akik videóban üzennek Kapás Boglárkának.
A 31 éves úszó – aki az interjúban a közelgő világbajnokságról, családjáról, a számára első, pekingi és a párizsi olimpiájáról, a sportnak köszönhető kapcsolatairól, visszavonulásáról és jövőbeni terveiről is beszél – többször is elérzékenyül a neki címzett felvételek láttán.
„Minden interjúban sírok már, pedig mindig úgy indulok neki, hogy nem akarok, nem fogok, kibírom – árulta el Kapás. – Nagyon nehéz volt folyamatosan elbúcsúzni minden versenyemtől, ez lesz az utolsó, fel akarok készülni mindenre. Érzelmileg nagyon megterhelő lesz, biztosan el fogok érzékenyülni. Nehéz, de próbálom magam edzeni lelkileg is.”
Egerszegi Krisztina jókívánságánál eltörött a mécses Kapásnál.
„Kedves Bogi! Ezúton kívánom neked, hogy az úszás befejeztével is találd meg az álmaid az életben, legyen sikerekben részed, és ha netán nehézségekkel találod magad szemben, akkor is bízz önmagadban. Eddig is bebizonyítottad, hogy bármire képes vagy”.
A budapesti világbajnokságra – s egyben Kapás Boglárka utolsó viadalára – december 10. és 15. között kerül sor, a versenyeket az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.
Telegdy-Kapás Boglárkával az M4 Sport is nagyinterjút készített, ezt december 9-én nézhetik meg.