Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Fegyelmi eljárás indul az Iron Swim korábbi edzője ellen

Fegyelmi eljárás indul az Iron Swim korábbi edzője ellen

m4sport.hu
Az ügy miatt létrejött testület támogatja, hogy a hazai szövetség a jövőben a szakemberek számára képzéseket tartson az edző-versenyző kommunikációról.

A Magyar Úszó Szövetség hivatalos közleményben számolt be arról az ügyről, melynek kapcsán tavaly szeptemberben Hosszú Katinka klubja saját korábbi edzője ellen írt terhelő levelet a szervezetnek.

A közlemény szövegét változtatás nélkül közöljük:

A Magyar Úszó Szövetség elnökségi ülésén dr. Papp Gábor tájékoztatta a tagokat az általa vezetett eseti bizottság megállapításairól, amelyek az Iron Swim korábbi edzője, Takács Imre ügye kapcsán születtek.

A bizottság – amelynek rajta kívül dr. Tausz Katalin, Danks Emese, Tornyossy Mónika és dr. Ugrin Tamás volt a tagja – több meghallgatást tartott, ezeken megismerhették az edző, az érintett versenyzők, szülők és a klub vezetőinek álláspontját is.

Mindezek alapján a testület fegyelmi eljárás megindítására tett javaslatot, ugyanakkor megfontolásra ajánlja, hogy a jövőben a szakemberek számára tartsanak képzéseket az edző-versenyző kommunikációról. A bizottság hangsúlyozta az etikai normák ismeretének fontosságát, illetve azt, hogy a Z- és Alfa-generációs fiataloknál egyre kevésbé hatékonyak a korábbi tapasztalatokon alapuló kommunikációs eszközök.

Az elnökség megtárgyalta az elhangzottakat, Wladár Sándor pedig bejelentette, hogy elnöki hatáskörben elrendeli a fegyelmi eljárás megindítását.

Fent megnevezett edzőt a klubja az ügy kirobbanásakor fegyelmi eljárásban részesítette, azonban nem rúgta ki, további 140 napig még foglalkoztatta őt.

 

Borítókép: Debrecen, 2022. április 20. Hosszú Katinka (Iron Swim SE) a női 200 méteres vegyesúszás döntőjében az úszók országos bajnokságán a Debreceni Sportuszodában 2022. április 20-án. MTI/Kovács Anikó

További tartalmak