Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Tiszeker Ágnes: Kenderesi Tamás doppingügye folytatódhat, még a svájci legfelsőbb bírósághoz fordulhat

Tiszeker Ágnes: Kenderesi Tamás doppingügye folytatódhat, még a svájci legfelsőbb bírósághoz fordulhat

m4sport.hu | Szerző: Hercze Kristóf
Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) vezetője a közmédiának elmondta, a doppingvétség miatt jogerősen négy évre eltiltott Kenderesi Tamás ügye még folytatódhat, amennyiben az úszó és ügyvédje a svájci legfelsőbb bírósághoz fordul.

 

Mint arról csütörtökön beszámoltunk, jogerősre emelkedett Kenderesi Tamás doppingvétség miatt első fokon kiszabott négyéves eltiltása, miután a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította az olimpiai bronzérmes úszó fellebbezését.

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) vezetője a közmédiának reagált a döntésre.

„Sajnálatos módon eléggé elhúzódott az ügy, hosszú hónapokat vártunk arra, hogy ez a döntés megszülessen. Néhány napja kaptunk egy értesítést, hogya CAS március végéig kitolta a határidőt, ennek ellenére villámgyorsan megérkezett a határozat. Ez ennyiben váratlan volt. De az, hogy ennek a döntésnek meg kell születnie, nem volt az, hiszen lazajlottak a meghallgatások, mindkét fél elmondta, amit el akart mondani. Vártuk a döntést, amit a sportdöntőbíróság most meghozott – mondta el Tiszeker, aki röviden elmagyarázta az elmúlt évek folyamatát. – Hogy mindenki értse az egész ügyet, itt arról van szó, hogy nem egy fekete-fehér, laboratóriumi pozitív eredmény volt, hanem az úgynevezett biológiai útlevél eltérés, ami azt jelenti, hogy eleve a sportoló mintájának eredményeit hosszú évekig egy nemzetözi információs rendszeren belül tárolják, és ezeket különböző szoftverek összehasonlítják. Ha ezek azt látják, hogy a saját, normál átlagértékeitől jelentősen eltér, akkor ezt a rendszer jelzi. Ez nem jelent pozitivitást, ez egy gyanút jelent. Ilyenkor ezt meg kell vizsgálni.”

Elárulta, ezekbe a folyamatokba nekik nincs beleszólásuk.

„Vannak független szakértők, akiket nem mi választunk ki, hanem a WADA jelöli ki nekünk. Három személyt jelöltek ki számunkra: egy amerikai, egy dán és egy zágrábi szakértőt . Ha ők egymástól függetlenül kivizsgálják ezeket az eredményeket és kijelentik, hogy szerintük ezt nem okozhatja betegség vagy egyéb banális ok, hanem ez gyanúra ad okot, és doppingolást lehet feltételezni, akkor indul csak el az eljárás. Ebbe nekünk nincs lépésünk, nem tudunk beleszólni, ezt a WADA határozza meg, hogy ilyenkor a nemzetözi doppingszervezetnek el kell indítania az eljárást, értesítenie kell a sportolót és meg kell vádolni, neki pedig joga van védekezni. Az ő védekezési lehetősége innen indult, nyilván bemutathatott számtalan dolgot, amit jónak látott, hogy mi magyarázza az eltéréseket, mi történt az életében, egészségügyileg, és ezt megint a szakértők – de immár a sportoló személyét ismerve, mert előtte név nélkül kapják a mintát – döntik el, hogy a kapott anyagok magyarázzák-e az eltérést.”

A kijelölt személyek egyetlen magyarázatot sem fogadtak el.

„Ebben az ügyben a szakértők egyébként egyik magyarázatot sem fogadták el. Ha nem fogadják el, akkor indul a doppingeljárás. Itt még mindig ezer ponton lehet védekezni, ezt is megtette a sportoló, de itt már a Magyarországon működö, elsőfokú doppingpanel jár el. Ez szintén egy tőlünk független, háromtagú panel, ami jogászokból és orvosokból áll. Ők megvizsgálták és hoztak egy elsőfokú döntést, ami a négyéves eltiltás volt. Ők is azt mondták, hogy nem látják azt, hogy ez magyarázható, kizárólag doppingolással. Ezt támadta meg a sportoló, amihez maximálisan joga van, mondván, ő ezzel nem ért egyet. Ez került a lausanne-i Sportdöntőbíróság elé, ahol szintén újraindul az egész, bizonyítékot, magyarázatot lehet ismét benyújtani, megvizsgálják a dokumentumokat. Ez hosszú hónapokig, évekig tartott, csak maga a CAS magyarázata 61 oldal, úgyhogy el lehet képzelni, mekkora anyagról van szó. A CAS a mostani döntéssel gyakorlatilag elfogadta az elsőfokú, nemzeti testület döntését és helyben hagyta a négyéves eltiltást.”

Tiszeker hozzátette, Kenderesiék a svájci legfelsőbb bírósághoz még fordulhatnak.

„Az ügy folytatódhat, hiszen még egy fórum van, ez a svájci legfelsőbb bíróság, ahová lehet még fordulni. De azt azért Kenderesi Tamásnak és az ügyvédjének is tudnia kell, hogy ez a fórum szakmai döntést nem hoz, ez a bíróság azt  vizsgálja meg, hogy eljárásjogi szempontból rendben volt-e a procedúra. Például minden a helyén volt-e, mindenki pártatlan volt-e, minden úgy történt-e, ahogy azt a CAS szabályzata leírja. Ha nem, akkor ahhoz van joga, hogy úgy döntsön, elölről kell kezdeni az egészet. Hogy újra üljenek le, tárgyalják újra az esetet, esetleg cseréljék le a bírót. Erre volt már példa, például a kínai Szun Jang esetében is hasonló történt: ott az egyik bírót kifogásolta a kínai állam, le is cserélték, majd új biztosság ült össze, újrakezdték az egészet. De olyan tartalmi döntést, hogy a sportoló doppingolt-e vagy sem, netán elfogad-e egy egészségügyi magyarázatot, a svájci legfelsőbb bíróság nem hoz. Legfeljebb újraindítja az eljárást. Nem tudom, a sportolónak mik a szándékai, de ez a fórum ott van, ehhez lehet fordulni, ha ők úgy érzik. Hogy szakmailag változik-e az ítélet? Biztosan nem, de hogy egy újonnan összeülő CAS-panel milyen döntést hozna, nem tudom, ám ettől még nagyon messze vagyunk.”

A 28 esztendős Kenderesi Tamás 2022 októberében kapott értesítést arról, hogy atipikusnak minősített biológiai útlevele alapján doppingeljárás alá vonták. Később – a sportoló indoklása ellenére – el is tiltották, azóta pedig, több mint másfél éve a nemzetközi Sportdöntőbíróság állásfoglalására vártak az ügyben.

Kenderesi a tárgyalásával kapcsolatban korábban elmondta, felajánlották neki, hogy ha elismeri a doppingvádat, kisebb mértékű büntetést kap, ő azonban, mivel – mint azt hangsúlyozta – „nem csinált semmit”, ezt nem volt hajlandó elfogadni. A 2014-ben ifjúsági olimpiai bajnok, 2016-ban Rio de Janeiróban 200 méter pillangón bronzérmes úszó akkor megjegyezte, családja és ő maga is szinte belerokkant a történtekbe, anyagilag eddig nagyjából mintegy 20-25 millió forintot emésztett fel az ügy.

Kenderesi Tamás remélte, hogy felmentő ítélet születik.

 

Borítókép: Kenderesi Tamás is középdöntős a férfi 200 méteres pillangóúszásban MTI/Kovács Tamás

További tartalmak