„Nem történt meg” – reagált Tiszeker Ágnes Kenderesi Tamás ügyvédjének azon állítására, hogy a 28 éves úszó nem minden mintája került bele biológiai útlevelébe. „Nagyon sajnálom, hogy ez az ügy átment egy személyeskedő, Tamás sportolói karrierjéhez nem méltó üzengetésbe. Nem szeretnék üzengetni, nagyon szívesen állok rendelkezésre, elhoztam a teljes peranyagot, és ha megkapjuk az engedélyt a lausanne-i Sportdöntőbíróságtól, akkor az egészet ki fogjuk tenni a honlapunkra angolul és magyarul, hogy mindenki böngészhesse, és megalkothassa a saját véleményét” – fogalmazott.
A HUNADO vezetője kiemelte, hogy a CAS 61 oldalon keresztül indokolja azokat az állításokat, melyeket Dr. Hergenrőder Tamás védekezésképp benyújtott, majd a nemzetközi bírókból álló háromtagú panel ezeket megvizsgálta, és döntött.
„Egy nemzetközi szintű sportolótól, mint Tamás, sokféle mintát vesznek, vér- és vizeletmintát egyaránt. Vérből sokféle van, analízisfüggő: van, ami növekedési hormon kimutatására alkalmas, van, ami bekerül a biológiai útlevélbe, van, aminél transzfúziós jeleket keresnek. Ezek különböző típusú vérek, tehát ahogyan én nem értek a jogi munkához, és nem szólnék bele, ezért van a jogi csapat, aki képviselt minket a tárgyaláson, úgy ügyvéd úr nem ért az én munkámhoz, nem ért a vérvételekhez, nem tudja, milyen típusú véreket, milyen analízis céljából érdemes levenni.
Sokféle vért veszünk, nem mindegyik kerül bele a biológiai útlevélbe. Amit biológiai útlevélminta céljából veszünk le, az kötelezően bekerül, mert minket mind a seibersdorfi WADA-akkreditált laboratórium, mind a WADA ellenőriz. Ez bekerül egy nemzetközi információs rendszerbe, pontosan lehet tudni, melyik vért melyik analízis céljából vették le. Megvizsgálta a bizottság, ezek a minták mind megfelelően fel lettek vezetve és bekerültek a fájlba.
– mondta.
Kapcsolódó tartalom
Az úszó ügyvédje azt is állítja, hogy Kenderesitől vért vettek, és nem vérátömlesztés történt. Tiszeker erre úgy reagált, hat eltérés is volt a 28 éves sportoló biológiai útlevelében, ebből egyet Kenderesi megmagyarázott azzal, hogy véradáson volt, ami megváltoztathatja a biológiai útlevelét. A HUNADO vezetője elmondta, ha Kenderesi igazolni tudja, hogy a mintavétel előtti napokban véradáson volt, akkor kiveszik a mintát, mert megmagyarázza az eltérést, és egy ilyet el is ismertek.
„Ügyvéd úr viszont azt mondja, egy másik mintánál – nem a HUNADO doppingellenőreiről és mintájáról beszélünk – összekeverték a véradást a vértranszfúzióval, de ezt angolul sem lehet összekeverni. Volt lehetőség, ő ezt elmondta, a CAS megvizsgálta és mondta, hogy rendben van az adminisztráció, és sajnos a magyarázat, amit adtak, az nem elfogadható, és nem magyarázza az összes többi eltérést a biológiai útlevélben, ezért megállapították a doppingvétség tényét, és kiszabták a négyéves eltiltást.”
Tiszeker cáfolta azt az állítást is, miszerint a HUNADO megkereste Kenderesit, hogy ismerje be doppingvétségét, és akkor csak egyéves eltiltást fog kapni.
„A Magyar Antidopping Csoport nem keresi meg peren kívül a sportolót, annál is inkább, mert a HUNADO égisze alatt működő, független szakértői bizottság jár el, tehát mi az ő nevükben nem beszélünk. Ott ül a háromtagú panel, ott zajlik minden előttük. WADA-szabály, hogy az ott eljáró jogásznak fel kell ajánlania, hogy amennyiben a sportoló azonnal beismeri a doppingvétség tényét, úgy lehet mérsékelni legalább egy évvel a büntetését. De ha megnézzük, a büntetőjogban is van ilyen. Ez előírás szerint történik, nem én, nem a HUNADO, hanem az eljáró panel ajánlja fel, és eldönti a sportoló, hogy kíván-e ezzel a joggal élni, vagy nem. Ha nem, akkor természetesen megy tovább az eljárás.”
Kapcsolódó tartalom
Ezután arról beszélt, hogy Dr. Hergenrőder Tamás azzal vádolja Tiszekert, hogy manipulálta a panel döntését.
„Amikor a tárgyaláson szünetet rendeltek el, miközben kimentek kávézni, »véletlenül bent felejtődőtt egy telefon, ami véletlenül be volt kapcsolva«, és felvételt készített a szünetben kávézó paneltagok beszélgetéséről. Hogy ez mennyire ízléses, azt nem szeretném minősíteni, de kétségtelen tény, hogy felhívtak telefonon – egyébként arról, hogy mi hangzott el, az ebbe a műbe ez is be van csatolva” – mutatta Tiszeker a kezében lévő CAS-aktát.
Tiszeker elmondta: a telefonbeszélgetés arról szólt, hogy egy, az eljárásba később érkezett írott anyagot kérték, hogy juttasson el Kenderesi csapatához, mivel az úszót és képviseletét nem tudták elérni, amit ő meg is tett. Majd arra is kitért, hogy a CAS a HUNADO-tól teljesen függetlenül hozta meg a döntést.
Egy másik állításra vonatkozóan hozzátette: Kenderesi ügyvédje nem Tiszeker segítségét kérte, hanem beterjesztette, hogy szeretné tanúként meghallgatni másodfokon a CAS előtt, erre a HUNADO vezetője azt kérdezte a bíróságtól, szükséges-e mindez, mert az ügyhöz „nem tud semmit hozzátenni”, és a bíró ügy döntött, nem tartja szükségesnek.
Kapcsolódó tartalom
Kijelentette, a HUNADO ugyancsak befizette az eljárás díjának felét, és az ügy későbbi fázisában kiírt 6000 svájci frank felét is, mellyel kapcsolatban azt mondta, Kenderesi ügyvédjének kijelentésével ellentétben náluk korábban átutalták az összeget.
Múlt csütörtök emelkedett jogerőre Kenderesi doppingvétség miatt első fokon kiszabott négyéves eltiltása, miután a CAS elutasította az olimpiai bronzérmes úszó fellebbezését és helyben hagyta a MACS elsőfokú, elmarasztaló döntését.
A 28 éves Kenderesi 2022 októberében kapott értesítést arról, hogy atipikusnak minősített biológiai útlevele alapján doppingeljárás alá vonták, majd később el is tiltották. Kenderesi a tárgyalásával kapcsolatban korábban elmondta, felajánlották neki, hogy amennyiben elismeri a doppingvádat, kisebb mértékű büntetést kap, ő azonban, mivel – mint azt hangsúlyozta – „nem csinált semmit”, ezt nem volt hajlandó elfogadni.
A 2014-ben ifjúsági olimpiai bajnok, 2016-ban Rio de Janeiróban 200 méter pillangón bronzérmes úszó az ügy folytatásaként a Svájci Legfelsőbb Bírósághoz fordulhat.