Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Egyedi utat követ, nem mennék bele, korábban is többször kapufát lőttem” – Sós Csaba nem tudja, mit várhat Miláktól az ob-n

„Egyedi utat követ, nem mennék bele, korábban is többször kapufát lőttem” – Sós Csaba nem tudja, mit várhat Miláktól az ob-n

m4sport.hu | Szerző: Hercze Kristóf
Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya az országos bajnokság előtt elmondta, úgy számol, hogy többen is teljesítik a szintidőt, s a csapat húsz-huszonöt fővel mehet majd a július 11. és augusztus 3. között megrendezésre kerülő szingapúri világbajnokságra.

 

Az április 9. és 12. között sorra kerülő országos úszóbajnokság 17 órás döntőit a Duna World és az m4sport.hu élőben közvetíti!

Szerdától szombatig, a kaposvári Csik Ferenc-sportuszodában rendezik meg a CXXVII. úszó ob-t, amellyel kapcsolatban Sós Csaba szövetségi kapitánya a Nemzeti Sporthíradóban elmondta, jó felmérése lesz a tavaszi felkészülési időszaknak.

A szakember szerint semmi váratlan sincs benne, hogy Milák Kristóf is nevezett a versenyre.

„Nem lepett meg a nevezése, mert ez egy országos bajnokság és amióta úszik, mindig elindult rajta, tavaly is, előtte is, így önmagában ez nem váratlan. Egyedi utat követ, ebbe mélyebben nem szeretnék belemenni, mert korábban is többször kapufát lőttem, a lényeg, hogy a hírek szerint készül, azt meg, hol tart, meglátjuk az ob-n. Noha sokan várják a Milák-Kós-párharcot, de ha megnézzük a legjobb időket, előbbi javára két másodperc a különbség, tehát ez igazából Milákon múlik, milyen felkészültségi állapotban van. Esetleg ha ő gyengébben teljesít, mint korábban szokott, Hubert meg javul, mint ahogy azért az eredményei erre utalnak, akkor valóban lehet ütközet.”

Sós további javulást vár Kós Huberttől.

„Ez az ob a tavaszi felkészülési időszaknak egy jó felmérése. Hogy Kós ma milyen formában van, nem tudom, de az egyetemi bajnokságokon kiválóban volt, és kint minden erre van kihegyezve, az ösztöndíjban is azt kötik ki, hogy ezen kötelező elindulni. Klasszisok sora úszik, rengeteg országból. Lehet osztani-szorozni a yardból méterre, de nem tanácsos, sok ok miatt, az viszont mérvadó, hogy a korábbi teljesítményéhez képest jobban úszott, ezt várjuk tőle a nagy medencében is. Sárkány Zalán felfelé ívelő pályaszakaszban van, kiválóan versenyez és tanul, vérszagot kapott, azért egy amerikai egyetemi bajnokságon megvédeni a korábban megszerzett címét, az nem semmi! Az 1500 méter gyors a világklasszisok ütközete lesz, egy olimpiai bajnok, egy olimpiai bronzérmes és egy világbajnok áll fel, az itthon elég ritka, de még a világon is. Németh Nándor meg eleje teljében van, bármit úszhat.” 

A kapitány úgy véli, majd egy év közös munka után lehet megítélni Shane Tusup és Jackl Vivien együttműködését – mint ismert, a 16 esztendős tehetség februárban a Budapest Honvédhoz szerződött, ahol Hosszú Katinka korábbi férjével és edzőjével készül a folytatásban.

„Nem tudom megmondani, mi várható Vivientől, de talán nem is lenne tisztességes másfél hónapos közös munka után bármilyen elvárást megfogalmazni, akár jó, akár kevésbé jó jön ki ebből, ennyiből nem lehet megítélni, a közös munka hova fog vezetni. Ahhoz kell legalább egy év, hogy reálisan meg lehessen ezt ítélni. Van egy erős, feltörekvő ifjúsági garnitúránk, akik most lépnek át a felnőtt korba, ilyen például a 4×200-as váltó, ennél a négyesnél arra számítok, hogy mindegyikük ott lesz egyéniben is. Úgy gondolom, jó páran fognak szintidőt úszni, sokan vannak ehhez közel, vagy akik tudnak jobbat is ennél, csak az olimpia valamiért nem úgy sikerült nekik. Nem lennék meglepve, ha legalább hat-nyolc úszó elérné a vb-szintidőt. Úgy számolok, hogy húsz-huszonöt fős csapattal fogunk a világbajnokságra utazni. Kós Huberttel kapcsolatban abban is bízom, hogy nem országos, hanem egy »más fajta« csúcsot is úszik majd a világbajnokságon.”

„Nagyon sűrű programjuk lesz a nyílt vízi úszóknak is, ráadásul Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid vagy Fábián Bettina még a medencében is klasszis, több fajta kihívásuk van. Itthon nem ritka az sem, hogy ifi korú versenyző bekerül a felnőttek közé és helyt állnak, illetve pont nálunk volt példa rá, hogy Egerszegi Krisztina ifi Eb-n nem indulhatott, de olimpián igen, és ott nyert.”

 

Borítókép: Kaposvár, 2022. november 17. Milák Kristóf (b) és Sós Csaba szövetségi kapitány a 18. rövidpályás úszó országos bajnokságon Kaposváron 2022. november 17-én. MTI/Kovács Anikó

További tartalmak