A 61 esztendős Wladár Sándort első ízben 2017 szeptemberében választották meg a MÚSZ első emberének, tisztségében három évvel később, 2020-ban megerősítették, a jelenlegi mandátuma 2025-ben jár le.
A Magyar Úszó Szövetség május 28-án, szerdán tart tisztújító közgyűlést, erre a jelöltek vasárnapig adhatták le a pályázatukat, amit a Jelölő Bizottság tagjai hétfőn véglegesítettek – mint a MÚSZ véglegesített listájából kiderül, az elnöki posztra egyedül Wladár Sándor adta be a pályázatát, ami azt jelenti, hogy a regnáló elnök újabb öt évig marad a pozíciójában, amennyiben a tisztújításon megszavazzák.
Az általános alelnök tisztségi pozícióra csak Becsky András, míg a szakmai alelnökire Selmeci Attila adta be a nevezését, akik megválasztásuk esetén szintén maradhatnának, hiszen eddig is ők töltötték be az említett tisztségeket.
Elnöki tisztségre jelölt:
Wladár Sándor dr.
Általános Alelnök tisztségre jelölt:
Becsky András
Szakmai Alelnök tisztségre jelölt:
Selmeci Attila
Elnökségi tagságra jelöltek:
Becsky András
Bencsik Gábor
Bódi Zsolt
Csiszár Szabolcs dr.
Gyepes Ádám
Illés Fanni
Kalaus Valter
Magyarovits Zoltán
Markovits László
Molnár Mihály
Nyíri Zoltán
Risztov Éva
Szentpáli Gábor
Szita Károly
Török Enikő dr.
Verrasztó Zoltán dr.
Ellenőrző Testület elnöki tisztségre jelölt:
Dér Tamás
Ellenőrző Testületi tagságra jelöltek:
Mészáros Milán
Kántor Miklós