Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Betlehem Dávid ezüstérmes lett a horvátországi nyíltvízi úszó Ek-n

Betlehem Dávid ezüstérmes lett a horvátországi nyíltvízi úszó Ek-n

MTI
Az olimpiai bronzérmes Betlehem Dávid egy héttel barcelonai diadala után ezüstérmet nyert a nyíltvízi úszók Európa-kupa-sorozatának tíz kilométeres versenyén a horvátországi Razanacban.

A magyar szövetség szombati tájékoztatása szerint az edzései elején járó kiválóság csaknem végig vezetett, az utolsó körben azonban a lengyelek juniorja, Bartosz Kapala megelőzte őt.

Rengetegen voltunk, tizennégy magyar a fiúknál, sokan akartak nagyot homorítani, aztán a negyedik kör végén meguntam a lábturkálást, és nyomtam egy erősebb iramot” – elemezte a történteket Betlehem.

Utólag látható, hogy ötven másodperccel mentem gyorsabban, mint az előző körökben átlagban, más kérdés, hogy egyrészt Kapala jól észre vette, mi a terv, ráállt a lábamra, másrészt hiába gondoltam azt, hogy az utolsó körre így majd maximum ketten-hárman maradunk, öten is el tudtak jönni velem, ami kicsit fura volt. Szóval a lengyel srác aztán beállt előre, és a végén már nem nagyon tudtam utolérni.”

A klasszis úszó hozzátette, ugyanazt tudja mondani, mint múlt szombaton, azaz kellett neki ez a verseny, hogy megpróbáljon dolgokat, amikor nincs formában. „Most megyünk haza, hétfőtől ugyanúgy edzés, mintha mi sem történt volna, két hét múlva már világkupa Golfo Aranciban, ott igyekszem rámenni az aranyra” – árulta el.

Eredmények, Európa-kupa, 5. állomás, Razanac, 10 km:
férfiak:
1. Bartosz Kapala (lengyel) 1:51:05.93 óra
2. Betlehem Dávid 1:51:08.56
. 9. Kreisz Bálint 1:53:13.73
nők:
1. Klaudia Tarasiewicz (lengyel) 1:58:41.22 ó
. 7. Mihályvári-Farkas Viktória 1:59:21.39.

Borítókép: Szingapúr, 2025. július 20. Betlehem Dávid, a késõbbi bronzérmes magyar váltó tagja (b) a nyíltvízi úszók csapatversenyében a szingapúri vizes világbajnokságon a Sentosa-szigetnél 2025. július 20-án. MTI/Koszticsák Szilárd

További tartalmak