Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Késely Ajna: Éreztem, hogy még van bennem, remélem, a döntőben ez majd ki fog jönni

Késely Ajna: Éreztem, hogy még van bennem, remélem, a döntőben ez majd ki fog jönni

m4sport.hu | Szerző: Szidor György
Zsebők Laura önmagát is meglepte eredményével, Jászó Ádám elégedetlen volt a sajátjával, míg Késely Ajna elfogadta a helyezését és senkit nem vert meg. Értékelések a rövidpályás úszó-Eb délelőtti előfutamai után.

Ugrai Panna, Márton Richárd, Zsebők Laura, Komoróczy Lora és Jászó Ádám ott lesz a középdöntőben a Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.

Női 200 méter mellen Zsebők Laura, a válogatott újonca bravúros teljesítménnyel – karrierje során felnőtt világversenyen először – harcolta ki a középdöntős szereplést. A 19 éves sportoló az országos bajnokságon felállított legjobbját (2:26.06) közel két és fél másodperccel felülmúlva, 2:23.74 perccel kilencedikként ment tovább.

Nagyon meglepett ez az eredmény, nem gondoltam, hogy egy 23.70-es úszás lesz így reggelre, ez egy fél másodperces egyéni csúcs nagyjából. Hihetetlenül boldog vagyok, úgy látszik, sikerült ezt a mellúszást összerakni” – értékelt Zsebők az M4 Sportnak.

Nem gondolkoztam, csak mentem. Ott úszott mellettem Jefinova, megcéloztam, valahogy csak tudok vele úszni, de megvertem, ha jól tudom. Igazából csak úsztam” – összegezte a futamát.

Jászó Ádám összesítésben csak a 19. lett, de mivel előtte több olasz versenyző is volt és egy nemzetből  legfeljebb ketten juthatnak tovább, így sikerült beférnie a legjobb 16 közé, akik a középdöntőben úszhatnak.

Nagyon sokat hagytam ebben akaratomon kívül is, nagyon sokat nyeltem, lehet valaki azt hitte, szomjas vagyok, minden hosznál meg lettem locsolva. Idegőrlő volt, hogy várni kellett három futamnyit, mert azt hittem, ki fogok esni. De aztán éppen hogy becsúsztam, megpróbálok délután javítani” – mondta arról, hogy ezúttal az Eb-szabály neki kedvezett.

Elárulta, a szövetségi kapitány által korábban kritizált fordulói a világkupa óta nem nagyon javultak, de nem is volt annyi idő. „Sokat gyakoroltuk, ami most a 100 háton nem nagyon látszott, de délutánra megpróbálom összerakni az úszásom„.

A délelőtti program a nők 800 méteres gyorsúszásával zárult, melyben Késely Ajna magabiztos úszással a harmadik helyen végzett futamában, összesítésben pedig a negyedik legjobb idővel jutott a fináléba.

Azt mondta az edzőm, hogy ne harakirizzek a végén, ne verjek meg senkit, ha ott van mellettem, ha esetleg úgy érzem, maradt még bennem. Ha fel tudok venni egy nagyon jó iramot, és érzem hogy időben jól állunk, akkor mindegy, hogy második vagy harmadik helyen jutok tovább. Éreztem, hogy még van bennem, tudtam volna egy nagyobbat hajrázni, remélem, ez a kis plusz a döntőben majd ki fog jönni” -mondta a kétszeres nagy pályás Európa-bajnok.

Nagyon jó érzés újra döntőzni az Eb-n, sajnos a 400 gyors nem sikerült, mert Pádár Niki jobb időt úszott nálam, de remélem, hogy miután a 400-as döntő nem jött össze, több energiám marad a többi számomra” – összegzett Késely.

Borítókép: MTI/Derencsényi István

További tartalmak