Rasovszky Kristóf a 8., Betlehem Dávid a 18. helyen végzett a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának szardíniai harmadik fordulójának 10 kilométeres versenyében. Rasovszky 10.5, Betlehem 24.5 másodperccel maradt el a győztes francia Sacha Vellytől. Az elején Betlehem sokáig vezetett, majd a másik magyar került az élre, de volt olyan is, amikor ketten tempóztak elől.
Rasovszky az utolsó körre fordulva is dobogós helyen úszott, de szemüvege beleakadt egy riválisa lábába, leesett, és amíg visszatette, ütemet vesztett és le is maradt. Erről már ő számolt be az M4 Sportnak adott telefonos interjújában.
„Alapvetően balszerencsés szituáéció volt, annyira közel volt az előttem lévő francia, hogy a lábtempója közben leverte a szemüvegemet. Annyi víz ment bele, azt se tudtam hírtelen, merre kell menni. A rövid egyenes még ment volna, de a hosszúban nagyon kellett látni, mit csinálok, így inkább megálltam és visszahelyeztem, így viszont lendületet vesztettem és több helyezés is elment” – mondta az olimpiai bajnok sportoló.
Egy héttel korábban Ibizán is 8. lett ezen a távon, mégis úgy érzi, versenyről versenyre jobban megy neki az úszás. Annak kifejezetten örült, hogy nem neoprén ruhában kellet úsznia, bár a víz csak 18 fokos volt átlagban, mi a később kezdődő női versenyre még le is hűlt.
Kapcsolódó tartalom
„Az volt a célom, mint az elmúlt két világkupán, hogy valamennyire a mezőny elején legyek kerüljek az első kör végére. Tavaly mindegyik vk-n rámentem, hogy az első háromban legyek a kör végén, de a versenyek végén csak a 4.-5. helyen értem be. Nem az első körös sprint a lényeg, így most is kevesebb energiát fordítottam rá, ráadásul nagy volt az iram, Dávidék alaposan meghúzták az elejét” – árulta el a taktikáját.
„Az ötödik kör végén rengeteg pozíciót vesztettem, ott ment el a verseny. Jobb is lehetett volna, ha ott tudok maradni a 4.-5. hely körül, lett volna a végében annyi, hogy az éremért harcoljak. Ez most így alakult, de próbálom a pozitívumokat látni, a negatív történésekből meg levonjuk a tanulni valót” – összegzett Rasovszky.
Kapcsolódó tartalom
Egy hónap múlva, a negyedik vk futamon Setubalban is szeretne jól teljesíteni, hogy utána edzőtáborba menjen, ahol szeretne minél több és jó minőségi munkát elvégezni és úgy rámenni az Európa-bajnokságra, ahol szeretne éremért harcolni.
A nőknél is egy nyolcadik hely volt a legjobb magyar helyezés: Fábián több mint 38 másodperccel kapott ki a győztes ausztrál Moesha Johnsontól, aki 1:54:12.1 óra alatt ért célba. A mezőny másik magyarja, Mihályvári-Farkas Viktória 2:14.4 perces hátránnyal a 18. helyen végzett.













