A 2024-es párizsi olimpián 200 háton aranyérmet szerző Kós Hubert visszatért korábbi sikerei helyszínére, és az M4 Sport kamerái előtt arról beszélt, nagyon várja, hogy elkezdődjön számára a vizes Európa-bajnokság a francia fővárosban.
„Van még egy pihenőnapom hétfőn, utána pedig rögtön a 200 háttal kezdünk, egy olyan számmal, amelyben még nincs Európa-bajnoki érmem. Várom, hogy kezdjünk, az utolsó nap még a pihenésé lesz, utána pedig belevágunk, mert nincs megállás” – mondta.
A 23 éves úszó hat számban érdekelt az Eb-n: 200 vegyesen – ahol 2022-ben és 2024-ben is Eb-aranyat szerzett –, 200 háton, valamint 200 m és 100 m pillangón, illetve 50 háton is szerepel a nevezettek között.
„Keresem az új számokat, mert unatkoznék, ha mindig csak ugyanazokban a számokban úsznék minden egyes versenyen. Várom, hogy megmutathassam magamnak, hogy jó vagyok bennük vagy kiderüljön, hogy nem vagyok az és onnantól nem kell foglalkozni velük. Itt már nagyjából ki fog alakulni az olimpiai és a világbajnoki programom” – árulta el.
Elmondta: tudta, hogy texasi csapattársa, Léon Marchand valószínűleg nem fog tudni úszni vegyesen, az erre a számra való felkészüléséről is beszélt, kiemelve, hogy nem tudja, vajon erre vagy a szintén szombat reggel kezdődő 100 hátra fekteti-e a hangsúlyt.
„Alapból vegyes edzéseket úsztam, nem az volt, hogy elengedtük a mellúszást. A verseny alatt fog eldőlni, melyiket fogom úszni: ha nagyon jól megy a hát és érzem, hogy ott valami nagyra lehetek képes, akkor lehet, hogy azt fogom bevállalni, de ha a 200 vegyes tűnik a jobb opciónak, akkor azt fogom választani. Ez aznap fog eldőlni. Meglátjuk, mert jó lenne egy harmadik arany zsinórban 200 vegyesen” – fogalmazott.
Bár ugyanúgy a francia fővárosban rendezik az Eb-t, mint az olimpiát, mégis más helyszínen – a Párizstól északra fekvő Saint-Denis-ben – ugranak vízbe a versenyzők. Kós elmondta, kipróbálta az új medencét és várja, hogy itt is meg tudja csinálni ugyanazt, mint Párizsban.
A vizes Európa-bajnokság eseményeit élőben közvetítjük az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.
Kós Hubert programja a vizes Eb-n:
augusztus 11.
200 m hát – előfutamok: 9:30, középdöntő: 19:03, döntő: augusztus 12., 18:40
augusztus 12.
100 m pillangó – előfutamok: 9:30, középdöntő: 19:33, döntő: augusztus 13., 18:30
augusztus 13.
50 m hát – előfutamok: 9:30, középdöntő: 19:00, döntő: augusztus 14., 19:51
augusztus 14.
200 m pillangó – előfutamok: 9:30, középdöntő: 19:25, döntő: augusztus 15., 18:30
augusztus 15.
100 m hát – előfutamok: 9:30, középdöntő: 20:18, döntő: augusztus 16., 18:30
200 m vegyes – előfutamok: 9:30, középdöntő: 20:02, döntő: augusztus 16., 18:30













