„Annak örülök, hogy jobban kiúsztam, mint tegnap az egyénit, meglepődtem azon, hogy le tudtam nyúlni az oroszt mellettünk. Onnantól kapcsolódtam be a váltóba, hogy láttam visszafele úszni a (Németh) Nándit, hatalmasat hajrázott, mondtam is neki, hogy jól csinálta, büszke vagyok rá, kellett is az a hajrá. Picit aggódtam, hogy korábban indultam, de szerencsére nem ugrottam ki, és annak is, hogy sikerült elsőre beérnem” – mosolygott Milák Kristóf.
Kapcsolódó tartalom
A váltódöntő előtt egy bő órával Milák Kristóf hatalmas Európa-csúccsal 100 pillangón is aranyérmes lett, ezzel kapcsolatban is nyilatkozott:
„Nem volt bennem elvárás, ezt számoltuk (Szabó) Álmossal. Nincs bennem rossz érzés, hogy ez most nem lett világcsúcs, azon gondolkoznék: mi lenne, ha edzenék is?” – mosolygott az olimpiai bajnok.
Kapcsolódó tartalom
A váltó további tagjai közül Kós Hubert kiemelte, még egyik győzelménél sem volt ennyire boldog, Szabó Szebasztián szerint még több is lehet ebben a kvartettben, míg Németh Nándor elmondta, nem az irigység beszélt belőle előző nap, nagyon komoly tekintélyt jelent, hogy két olimpiai bajnokkal tudják felállítani a váltót és nagyon büszke az egész csapatra.
Kapcsolódó tartalom
A magyar váltó 3:10.03 perces idővel diadalmaskodott, ezzel a tokiói olimpián ötödik csapat 3:11.06-os országos rekordját adta át a múltnak. Magyarország az Eb-k történetében először győzött ebben a számban.













