2018-as Labdarúgó-Világbajnokság

Vissza az

-ra

Élő stream csatornák X
×

Visszavonul az orosz válogatottsági rekorder

MTI
Bejelentette visszavonulását Szergej Ignasevics, a hazai rendezésű világbajnokságon a negyeddöntőben kiesett orosz labdarúgó-válogatott 38 éves játékosa.
 

A védő 127 alkalommal lépett pályára a nemzeti együttesben, és ezzel rekordernek számít honfitársai között. Ignasevics a horvátokkal szemben tizenegyespárbajban elbukott szombati negyeddöntőt követően azt mondta: „ez volt az utolsó vb-m, az utolsó világversenyem, és pályafutásom utolsó mérkőzése”. Hozzátette: ha nem a hazai rendezésű vb-ről lett volna szó, talán már korábban elérkezett volna számára az a pillanat, hogy lezárja a karrierjét.

Ignasevics pályafutása során csak orosz klubokban szerepelt, 2003-tól mostanáig a CSZKA Moszkva alkalmazásában állt. A védő két éve már elköszönt a válogatottól – amelyben kilencszer volt eredményes –, de miután nem sikerült megoldani a helyettesítését, meggyőzték őt a folytatásról.

A vb-n az oroszok mind az öt mérkőzésén végig a pályán volt – ami 510 percet jelentett –, a nyolcaddöntőben és a negyeddöntőben ő is lőhetett büntetőt a spanyolok és a horvátok elleni párbajban, és egyik alkalommal sem hibázott.

Honfitársa, a 33 éves Alekszandr Szamedov ugyanakkor a válogatottságot mondta le.