Musorujsag
Élő Eredmények

Gulyás István: Nagyon kiegyenlített lett az Eb-csoport

Gulyás István: Nagyon kiegyenlített lett az Eb-csoport

m4sport.hu
Az Európa-bajnokság talán legkiegyenlítettebb csoportjába került a magyar válogatott – véli Gulyás István szövetségi kapitány, aki a csütörtöki sorsolást követően beszélt az leendő Eb-ellenfelekről, Portugáliáról, Izlandról és Hollandiáról.

„Kiegyenlített lett a csoport nagyon. Az első gondolatom az, hogy olyan csapatokat kaptunk, amelyeket ismerünk, játszottunk velük” – kezdte az M4 stúdiójában a szövetségi kapitány, aki elárulta, a játékosoknak is teljesült a kívánságuk, hiszen a norvég válogatott másik csoportba és ágra került.

Hozzátette, mivel az Eb teljes mezőnye kiegyenlített, így számára mindegy volt, mely csapatokkal kell megküzdeni jövő januárban.

Gulyás óva intett, hogy a szurkolók lebecsüljék a csoportellenfeleket, hiszen a hollandokra „nagyon oda kell figyelni, feltörekvő válogatott, Izland pedig mindenkire veszélyes lehet”.

„A portugálokról tudni kell, hogy nagyon kellemetlen ellenfél, ezt láthattuk az olimpiai kvalifikáción, ki is jutottak az olimpiára. Nagyon régóta együtt játszó csapatuk van, azt gondolom, hogy nagyon komolyan kell velük számolni” – fogalmazott.

Mint elmondta, a magyar csapat legközelebb szeptember végén találkozik, utána havonta lesz három-négynapos összetartása, novemberben már edzőmérkőzést is játszik, az Európa-bajnokság előtti edzőtábor pedig december közepén kezdődik.

Nagy László, a magyar válogatott csapatvezetője, a magyar szövetség (MKSZ) alelnöke szerint közepesen erős a magyarok csoportja.

„Nem lesz könnyű dolgunk, ez egyértelmű, de egy Európa-bajnokság esetén ez nem meglepő, hiszen nagyon erős a mezőny. Biztos vagyok benne, hogy a nézők nagyon jó meccseket fognak látni, és bízom benne, hogy magyar sikerekkel. Közepesen erős a csoportunk, ahogyan a középdöntős ág is, ezzel kell megbarátkozni, nekik fogunk esni” – szögezte le.

Bánhidi Bence, a MOL-Pick Szeged beállója elárulta, egy kicsivel könnyebb csoportot álmodott meg, de a csapattársaival együtt szeretik a kihívásokat, és mindent megtesznek majd, hogy bejussanak a legjobbak közé.

„Nagyon nehéz a keresztágunk is, de erre a helyzetre kell majd a lehető legjobban felkészülni” – idézi Bánhidit a szervezők közleménye.

A sorsolást megelőzően Bánhidi Bence úgy nyilatkozott, „reális esélyt lát rá, hogy a magyar csapat éremért küzdjön az Európa-bajnokságon”.

A csoportbeosztás:
A csoport (Debrecen): Szlovénia, Dánia, Észak-Macedónia, Montenegró
B csoport (Budapest): Magyarország, Portugália, Izland, Hollandia
C csoport (Szeged): Horvátország, Szerbia, Franciaország, Ukrajna
D csoport (Pozsony): Németország, Ausztria, Fehéroroszország, Lengyelország
E csoport (Pozsony): Spanyolország, Svédország, Csehország, Bosznia-Hercegovina
F csoport (Kassa): Norvégia, Szlovákia, Oroszország, Litvánia

Borítókép: Gulyás István szövetségi kapitány a férfi kézilabda-világbajnokság magyar–spanyol középdöntős mérkőzésén (Fotó: MTI/EPA/Pool)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek