Musorujsag
Élő Eredmények

Már új edzőjével készül Kenderesi Tamás

Már új edzőjével készül Kenderesi Tamás

M4 Sport
Korábbi mestere, Tari Imre nyugdíjba vonult, így az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás már új edzőjével kezdte meg a felkészülést az idei rövidpályás Európa-bajnokságra és világbajnokságra, a jövő évi nagymedencés vb-re és Eb-re, valamint a három év múlva sorra kerülő olimpiára.

A riói játékokon 200 méter pillangón harmadik úszó az M4 Sport péntek délelőtti Sporthíradójában elmondta, megvan már az új edző, a héten már volt is egy-két közös edzésük, a komoly munka jövő héten kezdődik, az új tréner hivatalos bejelentésére pedig még néhány napot kell várni.

A 24 éves sportember a tokiói olimpia óta eltelt időszakot pihenéssel töltötte, elmondása szerint a nagyon hosszú, ötéves felkészülési időszak fáradalmait inkább mentálisan, mint fizikailag kellett kipihennie. „A felkészülés során nem igazán tudtam találkozni a barátokkal, kevesebbet tudtam lenni a családommal, ezeket most egész jól be tudtam pótolni. Az olimpia végére már nem nagyon kívántam a vizet, meg akartam várni, amíg ez az érzés visszajön, és most meg is jött” – fogalmazott.

Motiváltnak érzi magát, bár annak nem örül, hogy a következő időszak inkább az alapozásról fog szólni, hiszen a számára fontos versenyek csak jövőre lesznek. „Szeretnék kijutni a novemberi rövidpályás Eb-re és a decemberi rövidpályás vb-re is, szeretném a maximumot nyújtani, de igazából nem ez az az én otthonom, én az 50 méteres medencét szeretem. A vb-n egy döntőt szeretnék mindenképp úszi, az Eb-n pedig jó lenne egy újabb érmet nyerni, mivel rövidpályás Európa-bajnoki bronzérmem már van. Jövő májusban lesz egy világbajnokság Japánban, aztán Rómában egy Európa-bajnokság, az lesz nagyon fontos” – mondta.

Régi edzőjére továbbra is számíthat, illetve tervez egy horgászatot is Tari Imrével, ahol át tudják beszélni a közelmúltat. „Mindig kiállt mellettem, voltak nagyon nehéz időszakok, nemcsak az én életemben, hanem az övében is, de mindig ott volt mellettem.”

A Tokióban 200 méter pillangón elért negyedik helyével kapcsolatban elmondta, hiányozni fog neki az az érem, de próbálja a pozitívumokat nézni. „Verrasztó Dáviddal holtversenyben én voltam a második legeredményesebb magyar férfi úszó, ez büszkeséggel tölt el. Van már egy olimpiai érmem, így könnyebb elfogadni, illetve egy olimpiám még van, megpróbálok kijutni oda és majd meglátjuk.”

Borítókép: Kenderesi Tamás a 200 méteres pillangóúszás előfutama után a tokiói olimpián (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

További tartalmak