Musorujsag
Élő Eredmények

Nagy Viktor: Örülök, hogy győztes meccsel fejeztem be, és ez még érmet is ért

Nagy Viktor: Örülök, hogy győztes meccsel fejeztem be, és ez még érmet is ért

m4sport.hu
Az olimpiai bronzmeccs óta mindössze háromszor volt medencében, akkor is csak azért, mert a gyerekei becsábították.

2021 augusztus 8-án győztes meccsel búcsúzott a vízilabdától Nagy Viktor, a magyar válogatott kapusa. A világ- és Európa-bajnok játékos az M4 Sport, Sport 2021 című műsorában elmondta, azóta mindössze háromszor volt medencében.

Azt hittem, többször fogok lemenni, de ennyi jött, ekkor is a gyerekek csábítottak le. Próbálok edzésben maradni, minden nap edzem, de a víz eddig nem nagyon vonzott” – mondta a klasszis játékos.

Négy olimpián indult, valamennyin nyerni akart, végül mégis csak a negyediken lett meg az érem számára. „Ha korábban beszélgetünk azt mondtam volna csak az arannyal kerek a sportpályafutásom, most viszont úgy érzem hogy teljesen kerek. Nagyon pozitív volt ahogy a bronzérem után a szurkolók és a média hozzánk álltak. Az elmúlt évtizedekben magasra tették a mércét, ami jó is volt, és ennek a tükrében most felértékelődött bennem az élmény hogy bronzot nyertünk” – összegzett.

Úgy véli, a pályafutása során négy fontos esemény van, és miután nyert vb-, Eb-, és BL-aranyat is, szeretett volna az olimpiáról is arannyal hazatérni, de most úgy érzi, ez a bronz is felértékelődik.

Jó volt újra megnézni azokat a pillanatokat amikor megnyertük, eddig még sosem láttam. Tényleg örültünk a bronzéremnek, ez nekem arannyal ér fel” – mondta Nagy, aki elárulta, január-február környékén még nagyon küzdött a Covid utáni időszakával, nem tudott normálisan edzeni, így még az is kérdéses volt számára, egyáltalán ott lesz e az olimpián.

Örül, hogy győztes meccsel fejezte be a pályafutását, mert nem volt B-verzió, hogy ha nem nyernek, akkor tovább folytatja a sportot. „Évek óta tudtam, hogy a tokiói olimpia után fogom abbahagyni, ami így is csúszott egy évet. Ezért is örülök, hogy győztes meccsel fejeztem be, és ez még érmet is ért„.

Jelenleg még nem tudja, hogy mit hoz az élet, mennyire marad a vízilabda közelében, de mivel a kisfia is ezt a sportot úzi, az ő meccseire biztosan fog járni.

Borítókép: Nagy Viktort ünneplik a pólóválogatott tagjai a tokiói olimpia bronzmeccsén aratott győzelem után (MTI/Illyés Tibor)

További tartalmak