Musorujsag
Élő Eredmények

Szilágyi Áron: Minden egyes díj visszavisz ahhoz a pillanathoz, amikor beadtam az utolsó találatot

Szilágyi Áron: Minden egyes díj visszavisz ahhoz a pillanathoz, amikor beadtam az utolsó találatot

m4sport.hu
Lőrincz Tamás számára megtisztelő volt, hogy ekkora sportemberekkel együtt versenyezhetett, de a kislányának tett ígéret miatt nem bánja, hogy nem ő nyert.

Az M4 Sport – Az Év sportolója gála után a díjazottak többnyire meghatottan, de leginkább boldogan nyilatkoztak a televíziós kamerák előtt.

A fogyatékos sportolók versengésében győztes a kajakos Kiss Péter Pál elmondta, örül, hogy egy ilyen erős mezőnyben tudott nyerni, és bízik benne, az elkövetkezendő időben is lesz még alkalma ilyen erős mezőnyben diadalmaskodni.

Szilágyi Áron 2016 után bizonyult ismét a legjobbnak a férfiak között, a háromszoros olimpiai bajnok elmondta, minden egyes díj visszaviszi őt ahhoz a pillanathoz, amikor beadta az utolsó találatot. Emellett kiemelte, megtiszteltetés számára, hogy ennyi nagyszerű sportember mellett vehette át a díjat, amit saját bevallása szerint a másik két jelölt is megérdemelt volna.

A fogyatékos sportolók közt diadalmaskodó Pap Bianka szinte biztos volt benne, hogy Konkoly Zsófia lesz a győztes, de úgy véli, mindketten amit kellett, azt megnyerték, ez a díj csak az extra a számára.

Az Év Sportpillanatának Fiola Attila franciáknak lőtt gólját választották, a díjat azonban csapattársa, Schäfer András vette át, aki elárulta, a gólnál már nagyon várta, hogy lefújják a félidőt, hiszen nagyon fárasztó volt a világbajnok ellen játszani, ugyanakkor a góltól  új erőre kapott a csapat.

Lőrincz Tamás nagy megtiszteltetésnek érezte, hogy bekerült a legjobb három közé, hiszen ez olimpiai bajnokoknak sem sikerült, és csak azért „örül, hogy nem nyert”, mert a kislányának megígérte, ha ő diadalmaskodik, énekelni fog. Saját bevallása szerint mindenki jobban járt azzal, hogy ez a produkció elmaradt.

Az olimpiát bronzéremmel záró női pólóválogatott tagjai úgy vélték, még nem jutottak fel a csúcsra, és a jövőben ez az érem még fényesedhet is. Erre garancia lehet az a szeretet, ami szerintük Tokióban is ilyen magasságba repítette őket, hogy megszerezzék a magyar női vízilabda első olimpiai érmét.

Az Év edzőjének választott Decsi András elmondta, sok embernek tartozik köszönettel ezért a díjért, és számára is felemelő, hogy olyan sportemberrel dolgozhat együtt, mint Szilágyi Áron.

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="1968394"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2022/01/D__YT20220106031-2-1920x1080.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Borítókép: Budapest, 2022. január 6. Szilágyi Áron kardvívó (elöl), miután átvette az Év Férfi Sportolója díjat Pézsa Tibor világ- és olimpiai bajnok kardvívótól (hátul) az M4 Sport - Év sportolója gálán a Nemzeti Színházban 2022. január 6-án. MTI/Illyés Tibor

További tartalmak