Musorujsag
Élő Eredmények

Rasovszky Kristóf szerint növelni és nem csökkenteni kellene az olimpiai kvóták számát nyíltvízi úszásban

Rasovszky Kristóf szerint növelni és nem csökkenteni kellene az olimpiai kvóták számát nyíltvízi úszásban

MTI
Rasovszky Kristóf szerint növelni és nem csökkenteni kellene a kvóták számát az olimpián nyíltvízi úszásban.

Az ötkarikás ezüstérmes, világbajnok és kétszeres Európa-bajnok versenyző az M4 Sport Sporthíradóban kedden elmondta: ő is támogatja azt a petíciót, amellyel tiltakoznak a január eleji döntés ellen, miszerint 25-ről 22-re csökkentik az indulók számát a 2024-es párizsi és az azt követő olimpiákon.

A veszprémi sportoló szerint már több mint 1500-an írták alá a kérelmet, köztük a tokiói olimpián tíz kilométeren aranyérmes német Florian Wellbrock.

„Ha marad a 22, akkor mindenféleképpen egy új rendszert kell kitalálnia a nemzetközi úszó szövetségnek a kvalifikációra” – mondta a 25 éves Rasovszky.

Hozzátette, bízik benne, hogy hamar rendeződik a helyzet, addig pedig igyekszik előre haladni a munkával. Idei programjában egyelőre a májusi, fukuokai világbajnokság és az augusztusi, római Európa-bajnokság szerepel.

„A világbajnokság van a fókuszban, úgyhogy májusra kell csúcsformába kerülni, addig pedig bízunk benne, hogy legalább egy vagy akár két verseny bekerül a naptárba” – fogalmazott Rasovszky.

Borítókép: Rasovszky Kristóf MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak