Musorujsag
Élő Eredmények

Több mint 150 induló és Ronaldinho a teqball európai sorozatának budapesti állomásán

Több mint 150 induló és Ronaldinho a teqball európai sorozatának budapesti állomásán

MTI
Több mint 150 versenyző nevezett a teqball európai sorozatának csütörtöktől vasárnapig sorra kerülő budapesti állomására, amelynek a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont ad otthont.

Bor Máté, a Nemzetközi Teqball Szövetség főtanácsadója szerdán az M4 Sport Sporthíradó című műsorában arról beszélt, idén ez a legrangosabb magyarországi viadal, amelyre annak is köszönhetően érkezett sok nevezés, hogy a jövő évi Európa Játékok négy versenyből álló kvalifikációs sorozatának ez az első állomása.

„Összesen 29 országból érkeznek indulók. A nemzetközi szövetség honlapján még lehet nézőként regisztrálni az eseményre, de már majdnem telt házunk van” – jelentette ki Bor Máté.

A sportvezető elmondta, a nyolcéves sportágért jelenleg mintegy 200 ember dolgozik, a legfontosabb céljuk pedig az, hogy minél több iskolába kerüljön teqballasztal, és a fiataloknak legyen természetes, hogy tudnak ezen játszani, ugyanis ezzel tudják legjobban növelni az utánpótláslétszámot.

A négynapos budapesti esemény sztárvendége az aranylabdás világbajnok, 97-szeres brazil válogatott Ronaldinho lesz, aki közönségtalálkozón is résztvesz. Bor megjegyezte, az egykori támadó öt éve lett a sportág nagykövete, mert elsőre beleszeretett a teqballba: a játékhoz szükséges technikás futballban „százszázalékosan hiteles tud lenni”.

„A globális népszerűsítéshez továbbra is szükségünk van a nagykövetekre, ugyanakkor vannak olyan országok, ahol a sportág már saját maga is tud terjedni” – egészítette ki Bor Máté.

A budapesti egyéni versenyre a magyarok közül húsz férfi és nyolc női induló nevezett.

Borítókép: Hungarian Teqball Federation/Facebook

További tartalmak