Musorujsag
Élő Eredmények

Gyulay Zsolt: 114 és 219 között lesz a magyar csapat párizsi létszáma

Gyulay Zsolt: 114 és 219 között lesz a magyar csapat párizsi létszáma

MTI
A Magyar Olimpiai Bizottság becslése szerint 114 és 219 között lehet majd a jövő évi párizsi olimpiára utazó magyar csapat létszáma, amit Gyulay Zsolt, a MOB elnökének elmondása szerint a szövetségekkel történt egyeztetések eredményeként határoztak meg.

„Mi az elmúlt ősszel, decemberig leültünk az összes szövetséggel és nagyon szigorú szakmai szempontok szerint elbeszélgettünk, hogy állnak a kvótákkal, mit várnak. Gyakorlatilag egy reális képet szerettünk volna kapni, hogy állunk félidőben” – nyilatkozta az elnök szerdán az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában, kiemelve, hogy az idei év a kvótaszerzésről szól majd. – „Nagy a szórás, hiszen nem az álmokat fogalmaztuk meg és a szövetségek sem az álmaikról beszéltek, de a létszám nagyban függ a csapatoktól és a hosszú kvalifikációs folyamattól.”

Gyulay Zsolt azt is elmondta, hogy a hétvégén Párizsban járt, ahol Habsburg György nagykövettel egyeztettek a magyar szurkolók számára szükséges tennivalókról, mert az már most biztosra vehető, hogy rengeteg magyar drukker utazik majd a játékokra.

A párizsi olimpiát, majd az új megállapodás értelmében azt követően 2026 és 2032 között is az összes nyári és téli olimpiát az M4 Sport és a magyar közmédia közvetíti, amit a MOB első embere üdvözölt. „Mi természetesen örülünk, mert tudjuk azt, hogy nagyon jó helyen vagyunk itt” – kommentálta a hírt Gyulay Zsolt.

A MOB vezetője azt is elmondta a beszélgetés során, hogy nehéz és sűrű év előtt áll a magyar sport és a MOB is, téli és nyári EYOF-ot is rendeznek, valamint júniusban lesz Krakkóban az Európa Játékok, mely több sportágnak is az Európa-bajnoksága lesz és rengeteg olimpiai kvótát lehet majd Lengyelországban szerezni. Gyulay Zsolt ez utóbbi eseménnyel kapcsolatban megjegyezte, hogy elképzelhető, nagyobb létszámú lesz ott a magyar küldöttség, mint a párizsi olimpián.

Borítókép: Gyulay Zsolt (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

További tartalmak