Musorujsag
Élő Eredmények

Érdi Mária számára alap az olimpiai kvóta megszerzése idén

Érdi Mária számára alap az olimpiai kvóta megszerzése idén

MTI
Érdi Mária számára az augusztusi olimpiai kvalifikációs vitorlázó világbajnokság lesz az év fő eseménye, ahol elvárás magával szemben a párizsi kvóta megszerzése.

Az ILCA (korábban Laser) hajóosztályban versenyző Érdi januárban Melbourne-ben készül, ahol rajthoz áll az ausztrál bajnokságon.

„Elég sűrű a program idén, minden hónapra jut egy nagy verseny. Korán, márciusban lesz az Európa-bajnokság, aztán jönnek a szokásos megmérettetések. Április elején Palmában, a végén Hyeres-ben rendeznek világkupa-viadalt, májusban pedig Kiel lesz a helyszín. Júliusban jön egy olimpiai tesztverseny Marseille-ben, majd augusztusban az összevont világbajnokság” – nyilatkozott az MTI-nek a többszörös korosztályos Európa- és világbajnok vitorlázó.

Hozzátette, a vb mellett az Eb-n is fontos számára a helyezés, azért is, mert a támogatása is főleg ezen a két versenyen múlik.

„Ugyanúgy, ahogy Tokió előtt, idén is úgy megyek minden versenyre, hogy az érem a cél, azon dolgozom, hogy stabilan ott legyek mindig a dobogón. A vb-n mindenképpen elvárás magammal szemben a kvóta megszerzése, ehhez a 16 között kell végezni. Ugyanakkor érdekes verseny lesz, mert Hágában eléggé kiszámíthatatlan a hullámzás és az áramlás” – fogalmazott a 24 éves hajós, aki tavaly ötödik volt a világbajnokságon.

Érdi Mária a riói olimpián – ahol 18 évesen futamgyőzelmet is aratott – 14. lett, Tokióban pedig a 13. helyen végzett.

Borítókép: Érdi Mária (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet, archív)

További tartalmak