Musorujsag
Élő Eredmények

Vadnai Jonatán a hatodik, testvére a 13. helyről folytatja a Laser Eb-n

Vadnai Jonatán a hatodik, testvére a 13. helyről folytatja a Laser Eb-n

MTI
Négy futam után Vadnai Jonatán az összetett hatodik, testvére, Benjamin a 13., míg Érdi Mária hat futamot követően a 19. helyen áll a vitorlázó ILCA (Laser) Európa-bajnokságon.

Az olaszországi Andorában zajló kontinensviadal honlapja szerint a férfiaknál Vadnai Jonatán egy-egy 18. és 8. hely mellett az egyik futamot megnyerte, így 11 helyezésponttal – a legrosszabb eredmény kiesik – a hatodik helyen áll.

Testvére a korábbi harmadik helye mellé két hetedik és egy 17. helyezést gyűjtött be, ezzel összesítésben a 13. a 186 induló között. Mindez azt jelenti, hogy mindkét magyar az arany csoportban folytathatja a küzdelmeket.

A nőknél a tavaly vb-ötödik Érdinek nem sikerült jól a versenynap, egy-egy 21. és 15. helyezést gyűjtött be, mielőtt harmadikként ért célba. Összesített pontszáma ezzel 46, amivel a 112 fős mezőny 19. helyén áll.

Az olimpiai hajóosztály nyílt Eb-jén péntekig a tervek szerint 12 részverseny vár az indulókra.

Borítókép: Vadnai Jonatán (Fotó: hunsail.hu)

További tartalmak