Musorujsag
Élő Eredmények

Vadnai Jonatán történelmet írt, negyedik a vitorlázók legfrissebb világranglistáján

Vadnai Jonatán történelmet írt, negyedik a vitorlázók legfrissebb világranglistáján

MTI
Vadnai Jonatán az előkelő negyedik helyen áll a Nemzetközi Vitorlás Szövetség által elkészített legfrissebb világranglistán az IlCA7 (korábban Laser) hajóosztályban.

 

A balatonfüredi versenyző sajtószolgálatának pénteki közleménye szerint az olimpia műsorán is szereplő kategóriában a magyar sportoló az elmúlt hetekben javított a pozícióján, ötödikről negyedik helyre lépett előre, s ezzel ő az első sportoló a hazai vitorlázás történetében, aki ennyire előkelő helyet foglal el a világranglistán.

A közlemény emlékeztet rá, hogy Vadnai célja kvótát szerezni a jövő évi párizsi nyári játékokra, s kéthetes itthon tartózkodása, valamint egyetemi záróvizsgáinak letétele után jövő kedden hollandiai edzőtáborba utazik, mert a helyszínen akar felkészülni az augusztusban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.

 

Borítókép: Magyar Vitorlás Szövetség

További tartalmak