Musorujsag
Élő Eredmények

Márton Anna a nyitónapon megszerezte az első magyar érmet a vívó-Eb-n

m4sport.hu/MTI
Márton Anna bronzérmet szerzett a női kardozók versenyében a düsseldorfi vívó-Európa-bajnokság nyitónapján.

Az MTK 24 éves vívója a nyolcaddöntőbe jutásért a német Anna Limbachot, a legjobb 16 között pedig a spanyol Lucia Martin-Portuguest búcsúztatta a düsseldorfi kontinensbajnokság első napján.

A negyeddöntőben a csapatban világbajnok olasz Irene Vecchivel csapott össze, és bár 12–7-es vezetésnél volt egy kisebb megtorpanása, végül 15–12-re nyerte a párharcot, amivel eldőlt, hogy 2016 után ismét Eb-éremmel térhet haza.

A fináléért az egyéniben ötszörös Eb-győztes, háromszoros világbajnok ukrán Olga Harlannal csapott össze, és sokáig jól tartotta vele a lépést, végül 15-10-re kapott ki.

Az első tust a magyar kardozó adta, 1-1 után viszont végig Harlan vezetett, először egy, majd 3-3-tól felváltva egy, illetve két találattal. Amikor növelte előnyét, Márton a következő akcióval rendre visszazárkózott, sőt 9-10-nél az egyenlítés is összejöhetett volna, de egy olyan helyzetben, amelyben néhány pillanatra egyik fél sem tudta, esett-e tus, végül az ukrán reagált gyorsabban. A következő találatot is ő adta, 9-12-ről pedig már nem volt reális esély a fordításra.

Márton Anna ezt megelőzően 2016-ban, a lengyelországi Torúnban ezüstöt nyert Eb-n, egy évvel korábban, Moszkvában pedig harmadik volt világbajnokságon.

Elődöntős ellenfeléről – aki később hatodik egyéni Eb-aranyát is begyűjtötte – az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, hogy őt még soha nem verte meg, egy kicsit a mumusa is, amin nagyon nehezen lép túl.

„Most folyamatosan hittem magamban, azzal nem volt baj. Amikor kezdtem belelendülni, akkor volt egy olyan tus, ami nagyon balszerencsésen alakult, 10-9-re vezetett, én meg pont kiegyenlíthettem volna. Nem sikerült azon továbblépnem, újra felálltam úgy, hogy nem voltam kész, és ott elment az asszó” – folytatta értékelését.

A bronzérem megszerzését ezzel együtt nagyon pozitívnak tartja, mert mint elárulta: Európa- és világbajnokságokon nagyon szokott izgulni, hogy kijöjjön az a forma, amit év közben hoz.

„Most úgy jöttem ide, hogy megpróbálok teljesen magamra figyelni, és nem törődni a verseny terheivel. Ez sikerült is, egész nap élveztem a vívást, ami szerintem a legfontosabb” – tette hozzá.

A 2017-ben Eb-bronzérmes, még mindig csak 18 éves Pusztai a 10. helyen végzett. A korábban búcsúzó Katona Renáta 29., Mikulik Júlia pedig 46. lett. A férfi tőrözők között egyik magyar sem jutott a legjobb 32 közé: Mészáros Tamás a 34., Dósa Dániel a 37., Németh András a 58., a negyedik magyar, Mátyás Bálint pedig 63. helyen zárt.

A végeredmény:
női kard egyéni, Európa-bajnok:
Olha Harlan (Ukrajna)

2. Manon Brunet 8Franciaország)
3. Márton Anna és Szofija Velikaja (Oroszország)
…10. Pusztai Liza
…29. Katona Renáta
…46. Mikulik Júlia

férfi tőr egyéni, Európa-bajnok:
Alessio Foconi (Olaszország)

2. Daniele Garozzo (Olaszország)
3. Enzo Lefort (Franciaország) és Alekszej Cseremiszinov (Oroszország)
…34. Mészáros Tamás
…37. Dósa Dániel
…58. Németh András
…63. Mátyás Bálint

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="1244005"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Képekben a düsseldorfi vívó-Európa-bajnokság nyitónapja (női kard, férfi tőr)
    [image] => //m4sport.hu/wp-content/uploads/sites/10/2019/06/D__YT20190617021-1024x717.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak