×

Panasz- és tünetmentesek a magyar vívók

A zárt kapuk mögött megrendezett Westend férfi és női párbajtőr Grand Prix szervezői a verseny során nem kaptak értesítést arról, hogy egészségi problémájuk lett volna azoknak a dél-koreai vívóknak, akiknek később pozitív lett a koronavírustesztje. A magyarok tünetmentesek.

"A budapesti versenyt megelőzően minden induló egyénileg nyilatkozatot töltött ki arról, hogy az új koronavírusra vonatkozó vizsgálati eredménye negatív, illetve nem járt a járvánnyal érintett területen. Az esemény alatt nem érkezett jelzés a szövetség felé, hogy a résztvevők közül bárkinek egészségi problémája lenne" - olvasható a Magyar Vívó Szövetség közleményében, amelyben az MVSZ hangsúlyozta: a helyszín fertőtlenítése a verseny lebonyolítását követően teljes körűen megtörtént.

A szövetség arról is tájékoztatást adott, hogy azonnal értesítette a Nemzeti Népegészségügyi Központot, valamint a szállodát, ahol a dél-koreai csapat lakott, továbbá kérte a Nemzetközi Vívó Szövetséget, hogy intézkedjen a tagországok tájékoztatásról.

A magyar csapatról azt írták, "a versenyzők, edzők és technikai résztvevők - a szövetség korábbi javaslatára - 2020. március 12-től már otthoni karanténban tartózkodnak, egészségi problémáról egyikük sem számolt be, mindenki panasz- és tünetmentes. Felkészülések, edzések, versenyek nincsenek".

Szetey András, a Magyar Vívó Szövtség kommunikációs igazgatója a közmédiának nyilatkozva megerősítette, hogy a koreai szövetség február 27-én valamennyi Magyarországra utazó vívóját tesztelte koronavírusra, akkor mindegyik teszt negatív volt. „A magyarok közül szerencsére mindenki egészséges” – tette hozzá Szetey András.

A dél-koreai vívószövetség csütörtökön jelentette be, hogy pozitív lett a tesztje a válogatott három tagjának, akik vasárnap tértek haza Európából, és egy magyarországi versenyen is jártak. A tájékoztatás szerint a női versenyző már Magyarországon is torokfájásra panaszkodott, majd kedden Ulszanban megvizsgálták, ezután kapták meg az eredményt.