Musorujsag
Élő Eredmények

Mohamed Aidát a halasztás sem tántorítja el, hetedik olimpiájára készül

Mohamed Aidát a halasztás sem tántorítja el, hetedik olimpiájára készül

MTI
Mohamed Aida világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok tőrvívó a tokiói olimpia elhalasztása ellenére kitart, továbbra is célja, hogy részt vehessen hetedik olimpiáján.

„Most itthon vagyok a két lányommal, csak bevásárolni megyek el, de azt sem mindennap, és beöltözve maszkba, szemüvegbe, kesztyűbe – mondta az MTI-nek az UTE 44 éves versenyzője. – Délelőttönként tanulással telik az időm, harmadik osztályos Olívia lányommal a távoktatásban veszünk részt, és az ötéves Leila is itthon van, hiszen óvoda sincs”.

Mohamed Aida hozzátette: igyekszik saját magát minél jobban edzésben tartani, kondicionáló tréningeket végez, lábmunkázik napi másfél, két órában. Az otthoni edzések nem szokatlanok számára, mivel amikor kanadai férjénél tölti az időt a család, akkor is meg kell oldania a rendszeres testedzést.

„Amíg jó idő volt, a kertben a lányokkal együtt mozogtunk, ők labdáztak, én ugrálóköteleztem. Igaz, a vívóterembe nem mehetünk, mégsem az edzések megoldása jelent gondot, hanem a háztartás vezetése a kihívás számomra. Amíg a lányok iskolában, óvodában voltak, ott étkeztek, most viszont főznöm is kell, és a tanulással, főzéssel, edzéssel el is telik a nap” – folytatta.

A nyári játékok elhalasztása ellenére nem mond le arról, hogy a magyar sportolók közül egyedüliként – csúcstartóvá előlépve – hetedik olimpiáján is részt vehessen. A női tőrcsapat már megszerezte a kvótát, az azonban még nem dőlt el, kik alkotják majd a válogatottat.

„Annyi küzdelem, energia volt benne ebben az évben, hogy így is megcélozom Tokiót, bár nehéz előre tervezni. A hazai ranglista második helyén állok, a megváltozott helyzetben nem tudjuk, milyen versenyek lesznek az elhalasztottak helyett, ki melyiken bizonyíthat, de én megpróbálom. Az olimpia halasztása benne volt a levegőben, ez volt a legjobb döntés. Ma, amikor a boltba lemenni is rizikó, nem lett volna helyes ilyen veszélynek kitenni a sportvilágot” – hangsúlyozta.

További tartalmak