Musorujsag
Élő Eredmények

A magyar szövetség elnöke úgy látja, veszélyben az idei vívó-Eb

A magyar szövetség elnöke úgy látja, veszélyben az idei vívó-Eb

M4 Sport (fotó: mti)
Csampa Zsolt a Magyar Vívó Szövetség elnöke szerint az olimpiai kvalifikációs versenyeket még idén sikerülhet befejezni, de az Európa-bajnokság megtartására kevés esélyt lát.

„Májusban az újraindítás tervezését kezdjük el. Folyamatos kapcsolatban vagyunk a nemzetközi szövetséggel, azt a megerősítést várjuk a kormányzattól és a nemzetközi vezetőségtől is, hogy mikor lehet itthon és külföldön biztonsággal versenyeket rendezni” – nyilatkozta az M4 Sportnak.

Azt is kifejtette, hogy folyamatos az egyeztetés a nemzetközi szövetséggel és más országok sportági szövetségeivel. Az olimpiai kvalifikációból hátralévő utolsó kört legkésőbb az idei év végéig megrendezhetik. Ezek előtt azonban még valamilyen felhozó versenyt is terveznek. Az Európa-bajnokság lebonyolítására ugyanakkor kevés esélyt lát.

Azzal kapcsolatban, hogy húsz százalékkal csökkentették a sportfejlesztési támogatást, az elnök hangsúlyozta, a rendkívüli helyzetben ez volt a korrekt döntés, de így is igyekeznek egyesületek felé tartani a korábbi juttatásaikat.

 

A teljes beszélgetés a videó elindításával hallgatható meg:

További tartalmak