Musorujsag
Élő Eredmények

Továbbra is Csampa Zsolt a vívószövetség elnöke

Továbbra is Csampa Zsolt a vívószövetség elnöke

MTI
Továbbra is Csampa Zsolt irányítja a Magyar Vívó Szövetséget (MVSZ), miután a szervezet szombati rendes, tisztújító közgyűlésén újabb négy évre őt választották meg elnöknek.

Az eseményen a 151 szavazásra jogosult tagból 144 jelent meg. A titkos szavazáson minden szavazat érvényes volt. A nyolc éve elnök Csampa Zsolt – a belügyminisztérium helyettes államtitkára – 93, míg kihívója, Szabó Bence kétszeres olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardozó 51 szavazatot kapott.

Csampa még a választás előtt megtartott elnöki beszámolójában kiemelte, hogy a korábban sosem tapasztalt, a koronavírus okozta járványhelyzetben egyetlen klub sem ment tönkre. Beszélt a tavalyi budapesti felnőtt-világbajnokság szakmai sikeréről, a vendégek által dicsért rendezésről, valamint a kimagasló nézettségről.

„Nekem a legfontosabb az ígéret. Ha valamit szóban megígérek, azt be is tartom. A meghozott döntések mind egyhangúak voltak, még ha közben voltak is viták, mindig a legjobb szándék vezette a vezetőséget” – hangsúlyozta Csampa Zsolt, akinek elnöki munkája alatt a sportág két olimpián többek között három aranyérmet nyert, a szövetség pedig két budapesti felnőtt vb-t szervezett.

Az elnök kiemelte a magyar vívás egységét, a közös gondolkodást. Hangsúlyozta, hogy két csapat már kvótát szerzett a tokiói olimpiára – női tőrben és férfi kardban -, és kettőnek van esélye rá – férfi párbajtőrben és női kardban.

„Az elmúlt nyolc évben megteremtettük azokat az alapokat, amelyekre méltán lehetünk büszkék, és megteremtettük a stabil utánpótlás-bázis alapjait” – mondta, majd szólt a megújult és felépült létesítményekről.

„Az ígéreteinket teljesítettük. A nyugalom, a biztonság és a kiszámíthatóság kell, hogy a jövőben is jellemezze a sportágat. Azt kívánom, hogy ne legyen széthúzás, mindenki támogassa a magyar vívás jövőjét” – mondta Csampa Zsolt.

Kihívója, Szabó Bence – aki korábban a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója és főtitkára, a magyar vívóválogatott egykori szövetségi kapitánya volt, jelenleg pedig a sportág legmagasabb szintű nemzetközi szervezetének, a FIE végrehajtó bizottságának magyar tagja – beszédében kiemelte: a sportágból érkezett, és a közgyűlés résztvevőivel akarja megreformálni a magyar vívást.

„Nagyon sokat köszönhetek a vívásnak, és ebből mindig megpróbáltam valamit visszaadni, versenyzőként, szövetségi kapitányként, edzőként” – mondta. Hozzátette: elnöknek is azért jelentkezett, hogy visszaadjon valamit „a sok szépből és jóból”, amit szeretett sportágától kapott.

„Nem a magyar vívóválogatott, hanem az egész magyar vívócsalád elnöke szeretnék lenni, számomra nincs vidéki és fővárosi vívás, csak magyar vívás van” – hangsúlyozta Szabó Bence. Jelezte: tapasztalata szerint a magyar vívás edzőhiányban szenved, ezért külön figyelmet szentelne az edzőképzésre, valamint megválasztása esetén javasolná a Hírességek Csarnokának létrehozását, melyben a sportág magyar nagyságainak emlékét őriznék, akik nélkül nem tarthatna itt a sportág.

A két beszédet követően került sor a titkos szavazásra, amelyen minden szavazat érvényes volt, és Csampa 93, Szabó pedig 51 voksot kapott.

A négy alelnöki posztra egy-egy jelölt volt, egyhangú szavazással lett általános alelnök Kamuti Jenő, a társadalmi kapcsolatokért felelős alelnök Nagy Tímea, szakmai alelnök Somlai Béla, gazdasági alelnök pedig Török Ottó.

Az előző évre vonatkozó különböző beszámolókat – köztük a pénzügyit, amelyből kiderült, hogy a szövetség 73,8 millió forint plusszal zárta a 2019-es évet -, valamint a 2020-as költségvetési és szakmai tervet a küldöttek egyhangúlag elfogadták.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek