Musorujsag
Élő Eredmények

Boczkó Gábor: Minden magyar vívó éremeséllyel indul az olimpián

M4 Sport/MTI
Az olimpián induló magyar vívók éremesélyesnek számítanak – mondta az M4 Sport szerda reggeli Sporthíradójában Boczkó Gábor, a hazai sportági szövetség sportigazgatója.

A párbajtőrözőként világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes sportvezető arra a kérdésre, hogy milyen eredménnyel lennének elégedettek a szövetségben, előbb úgy reagált, „mindenki éremmel jöjjön haza”, majd kicsit reálisabban fogalmazva azt mondta: „egy-két érem rendkívül jó lenne, de az van, hogy aki indul az olimpián magyar vívóként, azt éremesélyesnek mondhatjuk”.

A tavalyról idénre halasztott tokiói olimpián 13 magyar vívó vehet részt. Csapatban kiharcolták a részvételt a női tőrözők, valamint a férfi és a női kardozók – ez négy-négy főt jelent, közülük hárman-hárman vívhatnak majd egyéniben –, férfi párbajtőrben pedig ranglistás helyezése alapján Siklósi Gergely indulhat.

A 2012-es londoni játékokon négy magyar lépett pástra, 2016-ban, Rio de Janeiróban tíz. A további növekedést illetően Boczkó Gábor emlékeztetett rá, hogy a rotációs rendszer – melynek mindig áldozatául esett két csapatverseny – megszűnt, „így emelkedett a kvalifikáltak száma”, aminek nagyon örülnek.

„Úgy számoltunk, hogy három-négy csapat ki tud jutni, ebből háromnak sikerült. A 13 induló is jó szám, erős és jó csapattal fogunk utazni Tokióba” – hangsúlyozta.

A férfi kardozókat illetően úgy fogalmazott, hogy „az elmúlt években rendkívül magas szintet ütöttek meg”, és azzal, hogy elvárt esetükben az éremszerzés, szerinte nem helyeznek rájuk nagy súlyt.

„A női kardcsapatban óriási potenciál van – utalt arra, hogy fiatalok alkotják az együttest, amely már eddig is komoly eredményeket ért el. – Nem feltétlenül most, Tokióban, de a későbbiekben feltétlenül egy nagyon domináns, meghatározó csapatunk lehet. És azzal, hogy Márton Anna és Pusztai Liza top tízes a világranglistán, abszolút minden esély megvan ott is egy éremszerzésre” – folytatta.

Szó esett még a férfi párbajtőrben egyedüli magyarként induló, 2019-ben világbajnok, jelenleg világranglista-vezető Siklósi Gergelyről is.

„Nem hiszem, hogy nagyon meg lesz illetődve” – vélekedett Boczkó Gábor, ugyanakkor figyelmeztetett rá, hogy az olimpia teljesen más verseny, mint amelyeken a 23 éves vívó eddig tapasztalatot gyűjthetett.

„Nem lesz egyszerű természetesen, de próbáljuk felkészíteni, hogy mentálisan jó állapotban legyen. Fizikailag, technikailag már most nagyon jó passzban van” – mondta.

A végleges indulói csapat kialakítását illetően jelezte, hogy a jövő hétvégén még van egy válogatóverseny női tőrben.

„Utána a vezetőedzők benyújtják az előterjesztésüket, hogy milyen csapattal szeretnének indulni az olimpián, ehhez majd egy elnökségi jóváhagyás kell. Május második felében lesz ez az elnökségi ülés, utána tudjuk megnevezni és nevezni a versenyzőket az olimpiára” – mondta.

További tartalmak